A parlament törvényalkotó szerepét nem szabad üres formasággá zülleszteni.
„A parlament törvényalkotó szerepét nem szabad üres formasággá zülleszteni.
A diktatúrás szándékok rendszerint mindenütt rangrejtve járnak és e rangrejtve járó szándékok sokszor a demokratikus formaságok között elég ügyesen tudják egy ideig elbújtatni a diktatúrás lényeget. Hogy ez mennyire így van mi sem mutatja szemet szúróbban, mint a különböző prefasiszta, fasiszta és posztfasiszta államberendezkedéseknek egy igen érdekes és közös jellegzetessége. E rendszereknek tudniillik egyik általános jellegzetességét éppen abban lehet felismernünk, hogy a parlament szuverén törvényalkotó szerepét puszta formasággá züllesztették, és ha a törvényhozó testületet formálisan nem is szüntették meg, a törvényalkotás gyakorlati jogát fokozatosan maradéktalanul a kormányra ruháztatták, elannyira, hogy a kormány, illetve a kormányfő diktatórikusan intézhette az ügyeket, tehát a törvényalkotó hatalom már nem is a népnél, nem is a törvényhozásnál, hanem tényleg a és teljesen a törvényhozó által egyszer kijelölt főnöknél maradt.
Demokráciában a népnek választott képviselte, diktatúrában pedig a tényleg a kormány alkotja azokat a jogszabályokat, amelyekhez mint hatályos állami akarat-kijelentéshez az állampolgároknak alkalmazkodniuk kell. Demokráciában az állami akarat-kijelentések a törvényekből, diktatúrában pedig elsősorban a rendeletekből olvashatók ki. Itt ebből a szempontból nem lehet döntő az az elméleti meggondolás, hogy végtére is a népképviseleti demokrácia minden alakiságának megfelel, ha a törvényhozás bízza meg a kormányt a jogalkotó hatalommal. Itt az a gyakorlat a döntő jelentőségű, amely a törvényhozás helyett indokolt szükség nélkül állami akarat-kijelentések tulajdonképpeni alanyává. Ha a törvényhozás tartósan és az életviszonyok jelentősebb körére vonatkozóan a korányra bízza a jogszabályalkotást, akkor a törvényhozó testületnek nemcsak törvényalkotó, hanem kormányellenőrző szerepe is előbb-utóbb összezsugorodik, mert ezzel a hatalom-átruházással az egész államéletnek és nem csupán a törvényhozásnak a súlypontja csúszik át a végrehajtó hatalomra, a törvényhozás ellenőrző szerepe lényegében még utólagosan is csak erőtlenül tud érvényesülni, hiszen a jogszabályok kodifikációjában maga a törvényhozás egyáltalában nem folyhat be és minthogy tekintélyétől és hatalmától saját maga fosztotta meg magát, post festa, a rendeletek kibocsátása után is csak legritkább esetben van módjában törvényhozó akaratát érvényesíteni.”
Az elemző szerint ugyanis „nemcsak a Fidesz-szavazóknak jó, hogy van rezsicsökkentés, hanem a Tisza-szavazók túlnyomó részének is. Persze, vannak ott is teszlások és luxusbaloldaliak, de a szavazótáboruk nagy része az a rezsicsökkentés haszonélvezője.”
A Nézőpont Intézet legfrissebb elemzésében az egyéni mandátumok után a listás eredményeket is megbecsülte. A szakértők számításai jelentős Fidesz győzelmet hoztak ki.
„Mocskos nemzeti konzervatív keresztény magyarok!” Erre gondolnak, akik a „Mocskos Fidesz!”-t skandálják, és így is értelmezzük valamennyien. Ungváry Zsolt írása.
„Létezik a politikai küzdelmek feletti államérdek, amit megtámadni bűncselekmény” – hívta fel a figyelmet Kövér László.
Kemény, határozott vélemény.
A hangos magyar író fejben bezzegmáshol él. Tíz éve nyitott határokat követel, mert bécsi, berlini és frankfurti fogadásokon látta, hogy az idegen szép.
Csak reménykedni tudunk, hogy a háttérben mégiscsak van stratégia a kétharmados törvények feles többséggel való felülírására.
A Mandiner 75 részes sorozatban mutatja be a Tisza-vezér legnagyobb hazugságait. 70. rész.
Johann Wadephul szerint Ukrajna győzelme az egyetlen elfogadható opció a NATO számára.
