„Ne bonyolítsuk az egyszerű kérdést: mi lesz jövő nyár után? Ez a kérdés akkor is érvényes, ha erre és akkor is, ha – isten ne adja! – arra dönt a választók akarata. Legyen persze – erre. És akkor mi van? Orbán Viktor előadásában egyetlen »futurisztikus« kitekintést engedett meg magának – a »baloldal« politikájában bekövetkező szükségszerű változásról meditált. Ezt folytatnám, némi visszatekintést és kipillantást is megkockáztatva.
Orbán alapvető következtetése az volt, hogy az újabb választási kudarc után az a fajta »baloldal«, amely itt »van«, szükségszerűen felszámolódik. Most hagyjuk a pontosítást, hogy mit is értsünk »baloldalon«, de azt nem árt rögzíteni, hogy miféle »fajta« az itteni balos társaság. Olyan, amely – kivételek talán lehetnek – minden ágával, csoportjával, anyagi érdekeltségével, ideológiájával, hamis programjával, vezetőinek személyes vagy familiáris kötődésével, iskolázottságával, indulati elkötelezettségével és etikájával stb., stb. ahhoz a politikai közeghez kötődik, amely 1919-ben (majd 1945-ben) katasztrofális állapotba vitte a nemzetéletet és a nemzeti tudatot. Évtizedekre.
Hogy brutálisan egyszerűsítsek: egy olyan politika letéteményesei ők (akarva-akaratlan, hadd legyek jóhiszemű), amelyben egyaránt kedvét lelte volna Sztálin és Trockij. Ez a mentalitás – fogjuk a jellemzésüket rövidebbre – vereséget szenvedett 1990-ben, kudarcot 1998-ban és katasztrofális ítélet alá került 2010-ben. És alighanem a baloldalnak ez a mai állapota megérdemli a »történelmi« jelzőt – félszáz év után a teljes felszámolódás állapotába került. Hangsúlyoznám: eszmetörténetileg és politikailag. A gazdasági hatalmi szerkezetben való szerepvitele már más kérdés, akkor is, ha az visszahathat az ideológiára és a közhatalmi helyzetre egy – a nemzeti jövőre nézve – több mint szerencsétlennek mondható választási eredmény után.”