Homília Szent István király ünnepén

„Istvánt bölcs reálpolitikusként szoktuk emlegetni, aki egy történelmi helyzetben felmérte a lehetőségeket, hatalmi erővonalakat, és ezek ismeretében fogalmazta meg terveit, céljait… Valóban bölcs, emberi képességei szerint is rátermett vezető volt. De mit mért fel István reálisan? Azt, hogy sem a világ, sem egy ember, vagy egy nemzet élete nem önmagába zárt valóság, sem létét, sem rendeltetését nem önmagában hordozza. Isten a forrása és ura a mindenségnek és benne az embernek is. Alapvető realitása az életnek hogy Isten teremtényei vagyunk, hogy ajándékul kaptuk tőle az életet, aki »életét« osztja meg velünk, és arra hív, hogy a szeretetének munkatársa legyünk a világban. Ezért csak úgy lesznek rendben a dolgaink az élet feltételeit biztosító anyagi világgal, és a körülöttünk élő emberekkel, ha rendben vagyunk az Istennel. Az élet csak Istennel közösségben méltó az emberhez. Szent István hitének ez volt a lényege: megértette az életnek ezt az összetettségét (valóságát) és ennek erőterében végezte hivatását. Fiához írt intelmeit is ezzel kezdi: »Mivel a királyi méltóság tisztére csak hívő és a katolikus hittől áthatott embereknek szabad eljutniuk, ezért a szent hitnek adjuk rendelkezésink között az első helyet.« (Int. I/1.) Ez a Krisztusra épülő értékítélet kísérhető nyomon Szent István uralkodói tetteiben, egész életművében.”