A cikk aztán innen úgy folytatódik, hogy Éjjel-Nappal Szenvedélyes Szandi bevallja bűnét, »elismerem, én kezdtem az egészet«. A lap készségesen közli azt is: »barátja azért nem kísérte el a kórházba, mert akkor még nem is sejtette, mekkora bajt okozott«. Az írásnak a vége lesz a leginkább horrorisztikus: »Szandi végül megbocsátott, olyannyira, hogy később már együtt nevettek a történteken. – A párom gyakran hülyéskedett velem, amikor nem értettem, mit mond: melyik füleden van a telefon? Hallasz te rendesen? Olyankor mindig elhallgattam – mondta Szandika.«
Csodálkozhatunk-e azon, hogy az efféle írásokat közlő lap munkatársai azt hiszik, a nemi erőszak olyasmi: a lány felvesz egy szexi rucit, a földön csúszva-mászva kínálgatja magát, a szerencsétlen férfiak pedig csupán teszik, amire vérük kötelezi őket? Pedig az erőszak éppenséggel az, amit a Visszafordíthatatlan című film tűpontossággal megmutatott nekünk: lerombolása mindennek, ami szép és jó ebben az életben, az emberi létben.”