A könnyedség nem feltétlenül üres

„Az üres könnyedség, jól érzem, távol áll tőled?

Igen, de a könnyedség nem feltétlenül üres. Életem egyik legfontosabb szerepét a Fekete Péter című operettben játszottam; gondolhatnánk, hogy az üres könnyedség volt, de Eisemann zseni, a partnereim csodálatosak voltak, Marton László pedig a műfaj koronázatlan királya. Minden attól függ, hogy az adott darab hogy van megcsinálva, felemelve. Az azért nem áll távol tőlem, hogy ilyen típusú darabokat is játsszunk, hiszen ez is a Vígszínház tradíciói közé tartozik. Ugyanakkor, ha megnézed az elmúlt harminc évet, látszik, hogy bizonyos szerzőket került ez a színház.

Amikor megbeszéltük az interjút, úgy tűnt, nem tartod indokoltnak, hogy Alföldi Róbert jövő évi vendégrendezését így felkapta a média.

Én ezt nem tartom akkora dolognak: mivel Robi az egyik legjobb magyar rendező, előbb-utóbb vissza kellett, hogy térjen a bölcsőjébe (Alföldi a Vígszínházban kezdte színészi pályáját, és itt is rendezett először – Kovács Bálint); partnerekként is sokat játszottunk együtt, rendeztem is őt, ő is rendezett engem. Abszolút érthető, hogy színházigazgatóként nem tudott egy másik színházban vendégként rendezni. De őt itt mindenki ismeri és szereti; evidens, hogy rendezni fog a Vígben.

Azért az biztosan nem lep meg, hogy van, aki állásfoglalásként értelmezi a meghívását.

Nekem az az érdekem, hogy tehetséges, kiváló rendezők rendezzenek a Vígszínházban – és én közéjük sorolom Vidnyánszky Attilát is.”