„Milyen büntetést érdemelhetnek, akik egy futóverseny célhoz érkező békés résztvevői ellen halálos tömegszerencsétlenséget okozva pokolgépes robbantást hajtanak végre? Ez az a kérdés, amely minden bizonnyal nem csak a Bostonban élőkben, hanem mindazokban felvetődik, akik a híradásokon keresztül figyelemmel kísérték az elmúlt hónap tragédiáját. Szinte az is biztosra vehető, hogy a válaszadók többsége a halálbüntetést választaná. Ezt világosan igazolja az is, hogy a halálbüntetéssel kapcsolatos lakossági felmérések során rendszeresen azok kerekednek felül, akik a halélbüntetés mellett teszik le voksukat. Mind a halálbüntetés ellen, mind mellette tucatnyi érvet sorakoztatnak fel. A halálbüntetés mellett szóló legnépszerűbb érvek között tartják számon elrettentő hatását, megtorló erejét, és azt, hogy a közvélemény támogatását élvezi. Az elmúlt évszázad közepének két nagy filozófus-írója, Arthur Koestler és Albert Camus tételesen cáfolta ezen érvek helytállóságát, és szenvedélyesen szállt síkra a halálbüntetés eltörlése mellett. (...)
Az Amerikai Egyesült Államok legfelsőbb bíróságának legrégebben hivatalban lévő bírája, Antonin Scalia majd mindegyik különvéleményében elfogadhatatlannak tartja, hogy a bíróság egy vélt nemzeti konszenzusra hárítja saját döntésképtelenségét. Ugyanakkor azt is szükséges látni, hogy a halálbüntetés kérdésében végletekig megosztott amerikai társadalom nehéz helyzet elé állítja a bírákat. Az ítéletekből azonban világosan kirajzolódik, hogy a tengerentúli felfogás is a halálbüntetés eltörlésének irányában halad, és éppen ez az érvelés képes nyitva hagyni a halálbüntetés teljes felszámolása felé vezető utat.
S hogy miért lenne fontos, hogy az Egyesült Államok, immáron az utolsó nyugati típusú jogállamként is mielőbb erre az útra lépjen? Ennek megértéséhez talán A tizenkét dühös ember című amerikai film szolgálhat legjobb példaként. Aki látta, nem felejti, milyen valósághű képet is fest a büntetőtárgyalások tétjéről, ami nem kevesebb, mint az ártatlanság vélelmének megdöntése. Szabályai és garanciái úgy vannak megtervezve, hogy a döntést kétséget kizáró bizonyossággal hozhassák meg. Mégis, az emberek által működtetett rendszer a tévedés lehetőségét is magában hordozza. Viszont amikor a tét az emberi élet, ez a tévedés jóvátehetetlen.”
(Részletek a Magyar Nemzet május 11-ei számában megjelent publicisztikából)