Szendergéseimből

„Te tudhatod, kedves naplóm, hogy készültem erre a keddi napra; hetek óta mást sem írok beléd, mint vágyteli fantáziáimat arról, milyen is lesz majd életem első akadémiai közgyűlése – a Közgyűlés, amelyen mint nem akadémikus képviselő részt vehetek. Készítem a szívemet már hosszú ideje erre a jeles napra, örülök, izgulok, halok, hullok, ájulok – és végre elérkezett, itt van! (...)

Szóval, kedves naplóm, az a szörnyű tragédia történt, hogy a legfontosabb, legérdekesebb, legizgalmasabb részeknél aludtam el, így amit hallottam, az jórészt érdektelen, unalmas és említésre alig méltó volt. Azért ideírok három mozzanatot – neked, kedves naplóm, be merem vallani, hol, mikor dőltem Morpheus ölelő karjaiba.

Először akkor, amikor az Akadémia elnöke az éves költségvetésről szóló beszámoló végén hirtelen előállt azzal, amit maga a miniszterelnök előző nap már bejelentett, hogy tudniillik tervezik a bölcsész- és társadalomtudományi kutatóközpont létrehozását 8 milliárdból – sőt az elnök már néhány látványtervet is bemutatott, és bejelentette, hogy a terveket már jövő héten elkezdik készíteni. (Bölcsészettudományi és Társadalomtudományi Kutatóközpont természetesen már van – nem is ezeket hozzák létre, hanem egy nagy közös épületbe telepítik valamennyit.) Ekkor mély álomba merültem, és nem hallottam, hogy az elnök elmagyarázta volna – márpedig biztosra veszem, hogy elmondta –, ugyan mikor egyeztetett erről a tervről a kutatóintézetek dolgozóival, vezetőivel és főigazgatóival. Azt a részt is teljesen átaludtam, hogy ki győzte meg az Akadémia vezetését arról: amikor a könyvtárak alig tudnak könyvet venni, fiatalok felvételéről szó sem lehet, a bérek sok éve stagnálnak, utazni a kutatók lassan csak saját pénzükből tudnak, akkor éppen egy nagyszabású építkezésre van szükség.”