Ficót programmal és személyiséggel lehet legyőzni

2013. május 22. 10:10

A területi autonómia elfogadhatatlan Szlovákia számára a magyar parlament határozata, valamint a határváltoztatást szorgalmazó Jobbik miatt. Interjú.

2013. május 22. 10:10
Ján Čarnogurský
Körkép

Az elnökválasztáson mindenképpen találkozik a jobboldal és a baloldal. Feltételezhetően Robert Ficoval, vagy más hasonlóan erős baloldali jelölttel. Hogy lehet őt legyőzni Ficot?

Programmal és személyiséggel. Olyannal, amely képes meggyőzni a szlovákiai választókat.

Tehát úgy gondolja, jobb programja van, és erősebb személyiséggel bír, mint Robert Fico?


Másképpen válaszolok. Robert Fico is Szlovákia kettős látásának hibájába esett, azaz különbséget tesz jobb és baloldal, kormány és ellenzék között, amely politikát nem tartom megfelelőnek Szlovákia számára. Én a tisztelet politikájával kívánok sikereket elérni. Tisztelni és megbecsülni mindkét oldal pozitívumait, jó tulajdonságait és cselekedeteit, ugyanakkor kritizálni is a negatívumokat, kötelességeire és jogaira rámutatni. Ami pedig a személyiséget illeti, tény, hogy sohasem voltam olyan népszerű, mint Robert Fico. Inkább a népszerűségi lista másik végén álltam mindig is. Ugyanakkor viszont hosszú évtizedek óta jelen vagyok a politikában, s ha korábban a KDH nem is nyert választásokat, alapjában véve Szlovákia mindig azt a politikát folytatta, amelyet a KDH javasolt. Hozzá kell tennem, disszidensként is nyertem, (a kommunizmus ugyanis megbukott.)

Duray Miklós nyíltan támogatja Önt a maga weboldalán, nagyon korrekt, tisztességes módon nyilatkozva önről. Mit gondol erről?

Értékelem és hálás vagyok érte. Jó adag disszidensi szolidaritást is látok benne.

Magyar olvasóink kedvéért engedjen meg néhány klasszikusnak nevezhető kérdést. Mi a véleménye a kettős állampolgárságról?


A kettős állampolgárság egyáltalán nem jelentene problémát, amennyiben Magyarországon nem lennének jelen olyan politikai erők, melyek kétségbe vonják a határokat – mint például a parlamentbe is bekerült Jobbik – és amennyiben a magyar parlament nem fogadta volna el a 2010-es avagy 2011-es, a Trianoni békeszerződés igazságtalanságáról szóló határozatot, amely Szlovákia határainak alapját képezi. És más apróságokat is lehetne találni. Nem tudom elképzelni, hogy például a Jobbik képviselőjelöltje választási kampánya keretében programjával ellátogatna Komáromba, és mindez törvényes lenne Szlovákiában. Ezen okból kifolyólag– amíg az ilyen viszonylag alapvető problémák nincsenek tisztázva Magyarország és Szlovákia között – úgy gondolom, nem lehet szó kettős állampolgárságról.

Mi a véleménye az autonómiáról?


Amennyiben az iskolaügyről és kultúráról van szó, úgy azt gondolom, ez az autonómia igenis létezik, mivel egyetlen szlovákiai magyar iskolát sem ismerek, amelynek szlovák nemzetiségű igazgatója volna. Végülis az iskolaigazgatót az önkormányzatok nevezik ki a nagyrészt, vagy nem is olyan jelentős mértékben magyarok által lakott területeken. Tehát nagyrészt magyarok döntenek az iskolaigazgató személyéről. Ugyanez vonatkozik a színházakra is, annyi kivétellel, hogy – valahol olvastam – hogy a két magyar színház közül az egyiknek szlovák igazgatója volt, mert valószínűleg a művészek megválasztották. E tekintetben tehát nem látok problémát.

A területi autonómia azonban elfogadhatatlan Szlovákia számára az előbb említett okokból: vagyis a magyar parlament határozata, valamint a határváltoztatást szorgalmazó Jobbik miatt. A területi autonómia abból a szempontból is problémát jelentene, hogy mely is a nagyrészt magyarok lakta terület – ez persze népszámlálással felmérhető – azonban a javaslatok, amelyek magyar, vagy szlovákiai-magyar oldalról is elhangzottak ezzel a témával kapcsolatosan, jóval nagyobb területekről szóltak, mint a javarészt magyarok lakta területek.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 6 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
nisz
2013. május 22. 12:03
"A területi autonómia elfogadhatatlan Szlovákia számára a magyar parlament határozata, valamint a határváltoztatást szorgalmazó Jobbik miatt." Ez nyilvánvalóan ürügy az autonómia elutasítására. Hozzáteszem, arról pedig egy szó sem hangzott el, hogy a nem területi, hanem kulturális autonómiát miért nem támogatja Čarnogurský.
nucklear3
2013. május 22. 12:01
Amíg a Jobbik nem volt a parlamentbe, tudtommal Fico akkor hozta magyarellenes intézkedései többségét.Mellesleg a Jobbiknak a Jobbszárnya akar mindenáron való határváltoztatást, a többség (Szlovákia esetében) megelégszik az autonómiával. Ezért kár volt Surjánnak megalázkodnia tegnap...
khomeini
2013. május 22. 11:48
És amíg nem volt a Jobbik és nem volt az a bizonyos parlamenti határozat, addig miért volt elfogadhatatlan?
1234
2013. május 22. 11:07
Semmi új a nap alatt. Aha, az egész világot a Jobbik irányítja, miattuk nincs világbéke, esetleg miattuk a világbéke érdekében Magyarországot fel kell számolni. Hungarofóbia, paranoia, gyűlölet a szíve mélyén.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!