„Fontos alkatrész télen a gumi, ezen a ponton mindenképpen óva intenék a nyáron leharcolt külsők »elhasználásától«. Inkább vegyünk egy akár nehezebb, de jól tapadó új gumit, ha az országúti váz ezt engedi, akár szélesebbet, valamint az sem árt, ha ellátták jó defektvédelemmel. Aki próbált már fagypont környékén a kesztyűt levéve defektszereléssel szöszmötölni, gondolom érti, miért »nem árt«. Csúszós úton alapvető, hogy alacsonyabb nyomású gumival biztonságosabban közlekedhetünk, nyilván egy ésszerű határon belül. Az alacsony nyomás havas, jeges terepen a mountain bike-on is alkalmazandó, ráadásul amikor letaposott hó borítja a köves, gyökeres ösvényeket, kisebb a felütés kockázata is.
Kritikus pontot képeznek a bringán a hajtáslánc elemei, ezeket – főleg a városi közlekedésben – hamar ki tudja nyírni a mocskos, sós latyak. Ha megfelelő időközönként cserélünk racsnit, láncot, érdemes esetleg eltenni az elhasználtakat, és ilyenkor feltenni, szétgyilkolni, majd tavasszal végleg kukázni, mert a tél a vadonatújra sincs tekintettel. Ha pedig éppen úgy jön ki a lépés, hogy a szezon végére válnak csereéretté ezek az alkatrészek, akkor már ne tegyünk fel újakat, használjuk el őket. Nedves körülmények között sokkal sűrűbben kell kenni a láncot, akár egyetlen nedves úton abszolvált edzés után teljesen kiszáradhat. Ugyanez igaz a többi forgó, csapágyazott alkatrészre, jobban oda kell figyelni ezekre, mint nyáron. Kaphatóak olyan kenőanyagok is, amelyek kimondottan ilyen körülmények között ajánlottak.