„Persze akár komolyan is lehetne venni, hogy pályázattal, vagy anélkül a legkiválóbb szakembereket keressük meg. Olyanokat, képesek szolgálni egy transzparens, szakmai vitákban kikristályosodott kulturális politikát. De hát az ilyennel sok gond van, ki kéne találni, végig kellene vinni, meg kéne védeni. Kell hozzá szellem, bátorság, erő.
Sokkal egyszerűbb tehát L. Simon László ötlete, megszabadul egy csomó kellemetlenségtől, hiszen a gaz ellen egyszer azért támadja, mert túl pártos a zsűri, ha meg nem eléggé az, akkor meg előfordul, hogy mégsem a megfelelő jelöltet hozzák ki, s megint csak magyarázkodni kell, amikor mégis őt nevezik ki a bizottság ellenében. Nem méltó ez a leszegett fejű szégyenkezés a magyarhoz, be kell látni, nem tudunk demokratikusan dönteni, minek akkor a látszat. A többi ósdi lom is sorral kerül majd, a közbeszerzések; hiszen kijátsszuk azokat, az Alkotmánybíróság; amit kirostál alkotmányba írjuk, választások, Parlament, ...?”