Adósságaink

„A legfőbb adósságunk ezért valójában annak a kimondása, hogy külföldi hitelt felvenni kizárólag akkor szabad, ha biztosan tudjuk, a felvett összeg hozadéka tartósan nagyobb lesz, mint a felvett összegért a jövőben fizetendő kamat. Ha erre nincs garancia, és mégis hitelt veszünk fel, akkor rendkívüli veszélynek tesszük ki magunkat, és a magyar uralmi elitek, a figyelmeztetések ellenére, éppen ezt tették a hetvenes években.

Majd amikor az ebből következő súlyos eladósodás és a növekvő tőkekivonás tőkehiányossá tette a magyar gazdaságot, akkor elkövették a másik történelmi bűnt. Vagyis úgy vontak be külföldi tőkét, hogy homályban maradt az az összefüggés, hogy ezekkel a feltételekkel a magyar társadalomnak tartósan sokkal többe kerül a külföldi tőke itt léte, s működési feltételeinek rendszeres újratermelése. Ennél sokkal kevesebb hasznot hoz ez a tőke számunkra, amit leginkább csak az általuk kifizetett bér és az államnak fizetett adó jelent. A tőkebevonást szorgalmazó döntés körülbelül annyira volt logikus, mint ha valaki kerozinnal szeretne tüzet oltani. Az már csak hab a tortán, hogy ráadásul a sikeresen rögzült az a pusztító mítosz is, hogy az alacsony adó és az alacsony bér tesz majd minket igazán vonzóvá. Hát tett is! Csak egyfelől ez még tovább rontotta a behozott tőke hozama és az ezért fizetendő ár egyenlegét, másrészt az igaz, hogy a tartósan leértékelt munkaerő nyomán a tőke bejön, a munkaerő viszont, legalább is a használható, az meg kimegy.

Legelőször is tehát ezekkel a lelki, erkölcsi, szellemi adósságainkkal kellene szembesülnünk, ha meg akarunk szabadulni az ehhez képest jelentéktelen pénzügyi adósságainktól.”