Válasz Nagy Gergelynek

„Én sem gondolom, hogy a valódi művészeti teljesítmények hirtelen érvényüket vesztenék, de azt sem, hogy egykor kvalitásosnak gondolt művek mindenképpen túlélik a politikai kontextus megváltozását. Ugyanis a kövületté válásra számos példánk van, amelyeknek a rendszerváltás után csak az összekacsintás, a belső szubkulturális kódfelismerés, később inkább már csak kódfejtés, sőt, kódfeltörési kísérlet jutott osztályrészül. Mindnyájunk számos olyan, a művészettörténészek által emblematikusnak, szimbolikusnak tartott alkotást ismer, amelyek egykor élőek, fontosak voltak, felértek egy generációs kiáltvánnyal, viszont a társadalom, vagy ha úgy tetszik, a kollektív nemzeti emlékezet számára semmilyen jelentőséggel nem bírnak, pedig bírhatnának. Ha véletlenül fel is lépcsőznek a látogatók az MNG kupolaszintjéig, vagy elmennek a Ludwig állandójára, akkor is méla közönnyel elsétálnak mellettük, esetleg megállnak Félegyházi László sztahanovistája előtt, hogy ez igen, ez az ember tudott festeni.

A népszerűség dehogy megfellebbezhetetlen mérce, de én nem is írtam azt, hogy az lenne, a kortárs képzőművészet fontosságának társadalmi belátása pedig nem látogatószámtól függ. Nem ettől függ, de a belátás sincs automatikusan mellékelve. És Fekete Györgyön és az MMA-n túllépve ez még szakítópróba lehet. Az oké, hogy a művészet autonómiája megkérdőjelezhetetlen, Fekete György meg infernális hülyeségeket mond, emögé fel lehet sorakozni könnyedén. A kortárs képzőművészet szerepe és finanszírozása ezzel még nincs megoldva, mert ez az ország gazdagabb egy darabig Fekete György, vagy a kormány nélkül sem lesz, de még abban sem vagyok biztos, hogy egy új kormány visszaállítaná a most elveszni látszó helyzetet. Ez pedig csak látszólag értelmiségi belügy. Én – bár bevallom, többször magam is kacérkodtam a gondolattal – ma már nem tartom megoldhatónak az állam teljes kivonulását a kortárs képzőművészet tanulmányok utáni támogatásából sem, az állami szerepvállalás jótékony lehetőségei iránti elkötelezettségemet pedig nem kívánnám most bizonygatni, azért látom, hallom, érzékelem, hogy ez a korosztályom számára már nem magától értetődő. És ez egyáltalán nem baj.

Utószó

A szombati események után még világosabb, hogy Fekete György nem hátrál, nem lát be és nem ért meg. Az újonnan felvettek névsora még nagyobbra kerekítette a szemeket, a közgyűlésen történtek pedig még videón és fotón is elszomorítóak voltak és egy olyan korszakot idéztek, amelyről egyikünk sem gondolta, hogy valaha visszatérhet Magyarországra. Arra azonban mindenképpen jó volt, hogy megerősítést nyerjen: az MMA belső reformjára, amelyre szombatig még tényleg sokan számítottak, egy jó darabig nem lehet számítani.”