Jeszenszky és a romák

2012. november 04. 10:53

A romák között valóban magas a rokonházasságok aránya.

2012. november 04. 10:53
Dolphin
Critical Biomass

„Ha megpróbálunk objektív forrásokat találni, akkor a témakörben kb. a következő kép állítható össze. A romák között valóban magas a rokonházasságok aránya, egy a kilencvenes évek elejéről származó felmérés szerint míg a nem-roma populációban az első unokatestvérek közti házasságok aránya 0.3% volt, addig a romák egyes közösségeiben ez az arány a 21%-ot is elérhette. S mint azt bármilyen szexuálisan szaporodó élőlény esetében bekövetkezne, ez a magas »beltenyészettségi« mutató a káros mutációk feldúsulásához, elterjedéséhez vezet. (És igen, az RSK által úgymond ellenpéldaként felhozott európai uralkodócsaládokat is vastagon érintett a dolog, lásd pl. a spanyol-Habsburg uralkodóház esetét.)

Ez alól sajnos a romák sem kivételek, így kifejezetten sok ritka genetikai betegséggel lehet ma roma családok esetében találkozni, amelyek a legkülönbözőbb szerveket (vese, szem, fül, stb.) érinthetik -  és bizony, a szellemi teljesítmény is ide sorolandó. Nem találtam jó magyar kutatást, de egy Besztercebánya környékén végzett felmérés szerint a szellemi fogyatékosok aránya, a 6-14 éves korosztály esetében, a nem-roma csoportban tapasztalható 0.9%-val szemben a romák körében az elég sokkoló 21.5%-t ér el. Ennek közel harmada erősen feltételezhető, hogy genetikai eredetű.

Ezek tehát az elég szomorú adatok és ezek tükrében két dolgot lehet egész biztosan Jeszenszkynek felróni: a testvérek közötti esetleges szexuális kapcsolatról semmilyen megbízható adat nincs, így amit ír, az vaskos előítélet. A másik pedig, hogy ugyan van egy erőteljes genetikai komponens a nagyobb arányú mentális betegségek etiológiájában a romák esetében, az még közel sem magyarázza meg a roma és nem-roma közösségek közti éles különbséget.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 126 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Fakutya tizedes
2012. november 05. 02:27
Az egykori terroristavezér rejtekhelyén több másolt Bikini-albumot és Ákos összes albumát tartalmazó mp3-DVD-t is talált a Mahasz és az Artisjus közös kommandója. "Mi már többször figyelmeztettük őket, de most már cselekedni is fogunk. A bizonyítékokat lefoglaltuk, elindítjuk a pert a pakisztáni állami bíróságon" - nyilatkozta haragos fénnyel a szemében Jeszenszky Zsolt, alias DJ Jeszi, a Nemzetközi DJ Szövetség külső, tiszteletbeli levelező tagja. A terepen operatív matricaellenőrző tisztként is dolgozó szerzői jogvédő elmondta, rengeteg filmet, valamint zenét találtak másolt formában Oszama tartózkodási helyén. "Egyik példánynak sem volt meg az eredetije, ráadásul találtunk egy tíz DVD-ből álló Jóbarátok összest is. El kéne már fogadni, hogy a kulturális tartalomért is kell fizetni, mert nem ingyen készül el!" - zárta mondandóját DJ Jeszi. Mint kiderül, a Mahasznál tudták, hogy hol tartózkodik Oszama bin Laden, csak nem akarták elmondani Obamának, mert azt akarták hogy az al-Kaida fizessen jogdíjakat mielőtt megölik a terroristavezért.
parafin
2012. november 05. 00:10
A Jeszenszkyek körében is magas a rokonok közötti házasság, de... Dolphin biológus, nem szociológus, és ezért nem tudja, hogy a szellemi fogyatékossá minősítésben milyen nagy a faji torzítás, mert a nem-romák értékelnek. A statisztikai kapcsolat részben a rasszista szlovák és magyar népegészségügy hatását mutatja.
Anti Komcsi
2012. november 04. 19:16
"Ezek tehát az elég szomorú adatok és ezek tükrében két dolgot lehet egész biztosan Jeszenszkynek felróni: a testvérek közötti esetleges szexuális kapcsolatról semmilyen megbízható adat nincs" Ezt hol es mikor irta Jeszenszky? Ja, semmikor es sehol. Akkor? Muszaj uszitani?
Fakutya tizedes
2012. november 04. 17:25
Kerüld a Gruffacsórt, fiam, A foga tép, a karma metsz! Ne járj, hol grémmadár csuhan S a böszhedt Gyilkanyessz!"
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!