Libido dominandi

„Ha elegendő volna a marxista-leninista örökség, amit Nietzsche posztmodern erőkultuszával teszünk teljessé, mi bajunk lehetne a posztkommunistákkal? És a szovjet megszállással? Mi választ akkor el minket a baloldaltól a vor-zakókon és a szürke kardigánon kívül? A döntésképtelenség alternatívája nem a forradalom, vagy a zsarnokság. Machiavelli is arra biztatja fejedelmét, hogy bizonyos túlzásokat kerüljön el, az erőt a szükséges mértékben és módon alkalmazza; egyéb esetben elveszíti hatalmát. A politika ezért is ars, és nem scientia.

A jobboldal, vagy, ha úgy tetszik, a konzervatívok ugyanis »nem politikai pártot akarnak csinálni, hanem egy ízlés- és stílusmozgalmat«. De talán még azt sem. Elég, ha felszínre hozunk, vagy felszínen tartunk elfeledett és negligált témákat, problémákat, felvetéseket. Ha igyekszünk megismerni saját hagyományunkat, amit az erő egyes képviselői rendre le akartak rombolni. Uniós bürokráciák, ideológiai divatok és kormányok felemelkednek, majd eltűnnek – van viszont egy nagyjából két-és félezer éves hagyományunk, ami marad.

Szabad embernek nehéz lenni. A szabad ember gondolkodását ugyanis nem egzisztenciájához igazítja. Ezért sem tud a baloldali értelmiségi szabaddá válni. Ahogy a kormányok, rezsimek jönnek-mennek, úgy változik az egzisztencia is. Amit adnak, elvehetik. (Ha kicsit szerencsésebb, hagyják, hogy szabad legyen.) A szabad ember viszont máshoz ragaszkodik; lehet, hogy az útja nehezebb, lehet, hogy több a dilemmája, és az is lehet, hogy megdobálja az élet.

Viszont szabad ember marad.”