„Ön viszont bort állít elő.
És a bor előállítása, nem pusztán egy élelmiszer előállítása. A borászat az nem csak úgy jön, az genetikai kódoltság. A szőlő az isteni gyümölcs, a fructus dei. Amikor a szőlőt meggyilkoltuk, kitapostuk utolsó cseppig a vérét és eltemettük a föld alá, az feltámadott egy szép napon, és abból lett a bor, a letisztult, aranyszínű, örökéletű bor, az Isten vére. Ez szakralitás, és nem véletlen hogy mindenütt - nemcsak a keresztényeknél - pont a bor az, amit az eucharisztikus szimbólumhoz használnak.
A másik a gabona, a kenyér, az Isten teste.
A kenyér ugyanerről szól, a feltámadásról. A gabonát megőröljük, meggyilkoljuk, és a fénynél, a nap fényénél, a kemencében feltámad kenyér formájában, és mi aztán eggyé válunk vele. Nem fog még egy ilyen nyelvet találni, mint a magyar, ahol azt mondjuk egymásnak, hogy testvér. Ahol a kenyérnek és a bornak, az Isten testének és a vérének ez is a szó szerinti szimbóluma. Régen nem csak az egy faluból és egy családból származókat szólították így, hanem mi mindnyájan testvérek voltunk. Ez a kenyérnek és a gabonának, a bornak és a szőlőnek a szakralitása, ami ránk nagyobb hatással kellene hogy legyen. Sajnos mára ipari termékké degradálódott, pedig valamikor az élet elengedhetetlen velejárója volt.
Milyen ma Magyarországon borásznak lenni?