„Dehogy szaporítanám a harmadik köztársaság negyedik (vagy ötödik, ha Szűrös Mátyást is be kell számítani) elnöke búcsúztatóinak sorát, ha a lemondás katarzisába torkolló parlamenti magyarázkodást nem követi a képmutatás újabb hulláma. Utóbbi esemény már nem sorszámozható, a képmutatás-fesztivál ugyanis folyamatos.
A parlament elnöke – pár órával később már a köztársaság (ha még az) ideiglenes, ám teljes jogkörrel felruházott elnöke, a nemzet egységének új szimbóluma - rögvest közli, hogy az ország házában leginkább a kínos magyarázkodáson csúfolódó és a lemondásnak örvendező ellenzék képviselőinek nem lenne helye. A legkeresztényibb párt vezérszónoka a csaláson kapott, s e miatt lemondott elnök erkölcsi nagyságáról elmélkedik. A szociál-nacionalista párt vezére (meg ne sértsem a kombináció közkeletű nevével) előbb kristálytiszta logikával levezeti, hogy nem Schmitt Pál, hanem az őt kitaláló Orbán Viktor magyarázkodott elébb a pulpituson, majd gyorsan kompenzálja ezt némi gyurcsányozással és őszödözéssel. Mintha nem tudná – mint mindenki a teremben -, hogy éppen fordítva: az őszödi beszédet a hazugságverseny felszámolásának naiv és elügyetlenkedett kísérlete, a képmutatás hiánya tette súlyos politikai baklövéssé. (...)
Írtam a napokban: nem várható el képviselőktől, miniszterektől, miniszterelnököktől, hogy Károlyival nézzenek szembe, valahányszor megközelítik az ország házát. Korrigálnom kell magam. Az első köztársaság első elnöke, a földjeit szétosztó, vagyonát a közösségre hagyományozó, Magyarország függetlenségét kikiáltó Károlyi Mihály méltóbb helyet érdemel. Siófok talán megteszi.”