„A főbetegnek, aki Kedves Vezetőnek hiszi magát, kijárása van a Hungária Gyógyintézetből. Elmegy Brüsszelbe, de nincs benne sok köszönet. Európában nem állnak szóba vele, tartanak tőle, mint a pestisestől.
Hozzánk sem jön senki látogatóba, a gyógyintézetben emberemlékezet óta – értsd: kormányváltás – nem járt európai kormányfő. Amikor tavaly lefújták a budapesti uniós csúcsot, azt mondta a főbeteg: nem is baj, hogy nem jött az a rengeteg ember, úgyis csak közlekedési káosz lett volna Budapesten.
Mi, beosztott betegek, köszönjük szépen, megvagyunk. Nem jól – csak úgy, valahogy. Rosszul bánnak velünk, lenéznek bennünket, röhögnek rajtunk. Nem kapunk eleget enni, amink van, azt is elveszik. Ritkán háborgunk, mert tudjuk, hogy megérdemeljük a sorsunkat.