Kérdeznék én valamit nőnap alkalmából!

„Egyrészt miféle világnap az, amelyik a nőt leredukálja a férfival azonos lénnyé, pusztán azzal a különbséggel, hogy ha egy bizonyos napon nem kap valamit, akkor joga van hisztériázni, ezzel együtt elvárva a nőktől azt, hogy egy doboz bonbonért, egy giccses képeslapért, meg némi virágért eladják és elfelejtsék mindazt, amit nőként adott nekik az élet, hogy aztán büszke szingliként, gőgösen felhúzva az orrukat csupán az különböztesse meg őket, hogy egy japán rajzfilmekből ismert majomszáj van a lábuk között? Mert a nők különlegesek, épp csak nem úgy, ahogy a »nőnap« sugallja. Akik ugyanis kitalálták ezt a napot, elvettek minden tartalmat ebből, s egy doboz bonbont tették a helyére. A legtöbb nő ennek megfelelően nem is leendő anyaként, feleségként, társként tekint magára, hanem büszke és független individuumként, akinek jár a bonbon. Nem tiszteletből, hanem juttatásként. És nem kell hozzá gondolni semmit, nem kell emlékezni semmire: ajándék és kész. Aki pedig nem ad, az bunkó. Ennyi.

Másrészt: a nőnap, mint olyan a Kommunista Internacionálé találmánya, Magyarországon pedig Rákosi Mátyás utasítására vezették be. Célja a hivatalos deklaráció szerint nem is a nőkről, hanem a nők politikai és társadalmi eredményeiről való megemlékezés (volt). Vagyis arról, hogy sikeresen csináljanak robotot a nőkből, akik gyárba járnak ahelyett, hogy a család szíve és ereje lennének. Ezért kellene gratulálni nekik. (Nem is beszélve a feminista mozgalomról, amely kezdettől fogva nyíltan deklarálta, hogy célja a család intézményének megsemmisítése és a férfiak kirekesztése a társadalomból, de aki arra tippelne, hogy volt közük az »ünnep« feltalálásához, nem téved.) Kérdés: van ezen így mit ünnepelni? Mert ha igen, akkor megkérem férfitársaim, hogy a mai napon ne virágot osztogassunk a nőknek, hanem bányászkalapácsot, meg szeneslapátot. Ha pedig a barátnő ezután és/vagy ennek ellenére is hisztizik, javaslom, keressünk értelmesebbet.”