Merre tovább, Oroszország?

„Ahogy arra már korábbi cikkünkben utaltunk, a választások tétje nem az elnök személye volt. Putyinnak olyan kihívója, aki egyrészt alternatívát jelentett volna, másrészt ténylegesen ellenzéki ellenfél lett volna, nem akadt. Bár tény az is, hogy mindezt csökkenő népszerűség mellett sikerült biztosítania. A putyini rendszer legitimációjának megrendülését már sokan megénekelték az elmúlt hónapokban, így evidensnek látszanék a keményebb politika kialakítása. Azonban a kép közelről sem ilyen egyszerű. Hiszen nyilvánvaló a gazdaság reformigénye, mindemellett megjelent az az ellenzék is, amely nem a Dumában ülő »megkonstruáltat« jelenti. Sz. Bíró Zoltán a Külügyi Intézetben a tegnapi napon rendezett konferencián az orosz értelmiség háttérintézményeként szolgáló Liberális Misszió (Libernaja Misszija) öt alternatíváját ismertette. Ezek szerint lehet, hogy a hatalom engedményeket fog tenni, vagy pedig megtartva a politikai kezdeményezést ténylegesen liberalizálni fog (lásd előző cikkünkben a párttörvényt és annak lehetséges hatásait), fontos személycseréket fog végrehajtani. Ezzel gyakorlatilag kielégíti, vagy legalább is leszereli az ellenzéket, közben mégis a kezében tartja az eseményeket. A másik három opció a rendszer fundamentális átalakításáról, a bekeményítésről, illetve a teljes politikai káoszról szól. Ez utóbbi három nem valószínű, véleményem szerint ezért a második opció a valószínűbb – gondoljunk csak a Duma által már elfogadott párttörvényre.

Az ellenzék kérdése az orosz átmenet történetében most vált először, ha egyelőre csak potenciálisan, de stratégiai tényezővé. Az utcára vonult ellenzék már egy más generációját képviseli Oroszországnak. A tüntetéseken résztvevők általános jellemzője, hogy fiatal, felsőfokú képzettségű, idegen nyelveket beszélő, az Internetet aktívan használó, városi lakosok – tehát már teljesen más látásmódot képviselő társadalmi csoportról van szó (pontos adatokért lásd a WCIOM felmérését). A rendszer totális átalakításához még nem reprezentálnak kritikus tömeget. Azonban, ahogy Sz. Bíró Zoltán rámutatott, ez a csoport már nem a 90-es évek eleji állapotokra szocializálódott népesség. Sokkal aktívabb, kritikusabb, a »nem rendszerbeli ellenzék« ilyen megerősödése már nem hagyható figyelmen kívül.”