„Milyen a Kispál és a Borz nélküli élet?
Utólag már úgy tűnik, mindenki egyenletesen szépnek látja a Kispál és a Borz életpályáját. Ráadásul sikerült úgy lezárni a történetet, hogy még az is jól sikerült, amiben mindig gyengék voltunk, magyarán a csomagolása, körítése az egésznek. Azt gondolom, hogy nagyjából jó időben hagytuk abba. Ez a megszűnés mindannyiunk életében új kihívásokat hozott, ami így, negyvenvalahány évesen bőven ránk fért. Akik nagyon szerették a Kispál és a Borzot, azok mindig fanyalogni fognak, mind a Kiscsillagra, mind a Kispál (András – a szerk.) bármilyen zenei projektjére, de ez nem meglepetés, ez előre volt kódolva az egészbe. A Kispál sokkal inkább volt az én lírai zenekarom, mint a Kiscsillag. A Kiscsillag viszont ehhez képest egy közösségi munka. Itt van egy feladat, ez a dal, ehhez kell szöveget írni, és ez a szerep nekem sokkal élhetőbb, mint a Kispál volt az utolsó időkben. Amúgy a Kispivel a mai napig összejárunk, dumálunk. Ilyen szempontból még mindig jelen van az életemben a Kispál, csak nem próbálunk, nem írunk együtt zenéket. (...)
A Kossuth-díj mit változtatott rajtad?
Kaptam az utcában egy üveg bort, amire az volt írva, hogy »Az utca első Kossuth-díjasának szeretettel!« Nyilván egyrészt ez az ember hiúságát elég rendesen legyezi, másrészt börtön is lehet, hogy most már úgy kell viselkednem, mint egy Kossuth-díjas. Na, most hogy viselkedik egy Kossuth-díjas? Magyarországon egy nagyon nagy elismerés ez a díj, általában csak komoly életművel, kanonizált teljesítménnyel kapták meg, az én személyem, énekhangom stb. pedig mindig is megosztó volt, van, aki szerint költő zseni vagyok, van, aki szerint kókler, szerintem egyik sem igaz, de megértem azokat, akiket idegesítek, akkor ez egy idegesítő Kossuth-díj. Azt, hogy miért én kaptam, talán más meg tudná mondani, de nekem csak arra volt lehetőségem, hogy visszautasítsam vagy elfogadjam.
Most megkapnád?
Nem, nem hiszem, szerintem ez Bajnai ötlete lehetett, mert róla a búcsúkoncerten kiderült, hogy nagy Kispál-fan családostul. Az az érdekes, hogy a díj átadása után sokkal több jobboldali személyiség gratulált nekem levélben, személyesen, e-mailben, mint baloldali. Orbán Viktortól Schmidt Máriáig egy csomó olyan ember, akiről fel sem tételeztem, hogy ismer. Úgy néz ki, abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy ugyan ilyen ballib embernek könyvelnek el, mégis sok jobboldali is szerette, amit csináltunk. Vagy lehet, hogy talán a zene szeretete még nem politikai hovatartozástól függ, illetve talán beért a döntéshozók közé az a generáció, amelyik már ismerhette a Kispált. Biztos mindegyik igaz egy kicsit.”