A mi poharunk már csak félig van

„A mai napig az jut az elsők között eszébe az embereknek Csernus Imréről, hogy kiabál. Gondolta volna, hogy ennek ekkora hatása lesz?

Persze, mivel tudtam, hogy milyen sok embernek van gondja az agresszió megélésével, kezelésével. De ez messze nem csak erről és a hangerőről szól. A hangerő mindig csak kifogás volt. Amit leginkább nem szerettek, az az, hogy szembesültek az igazsággal. (...)

Kiabál még?

Alig. A kiabálásnál a mosolygós irónia sokkal kegyetlenebb fegyver. (...)

A magyarokról mondják, hogy szeretnek panaszkodni, pesszimisták. Van ebben valami nemzeti sajátosság?

Az kétségtelen, hogy egy pohárra, ami félig van, arra itt azt mondják, már csak félig van, Nyugat-Európában meg azt, hogy még félig van. Ez csak két szó: már és még, mégis iszonyúan megváltoztatja egy nap megítélését, mert ez egy alapállásról szól a mindennapokban.

Annak, hogy a közügyeinkről ennyire indulatosan és sok gyűlölettel döntenek körülöttünk, van hatása ezekre a mindennapokra?

Aki nem tud a sorok között olvasni, annak lehet hatással az életére, aki meg tud és nem hagyja magát, annak nem. A világ polarizált. Mindig az volt: van benne jó is meg rossz is, ez nem a politika sajátja. Más kérdés, hogy manapság az emberek többsége könnyen manipulálható – a fogyasztói társadalom jellegzetessége ez, úgy a jó, ha könnyen ugráltathatók, manipulálhatók az emberek és ezt a politika is kihasználja, meg a reklámpszichológia is, meg a média is.”