Erős pártokat építettünk, gyenge közösségeket hagytunk magunk mögött

A Fidesz egyre kevésbé érzékelte a társadalomban végbemenő változásokat, így megfelelő válaszokat sem tudott adni rájuk. Litkei Máté írása.

Az egykulcsos adót nálunk úgy szüntetik meg, hogy közben kőbe, azaz alkotmányba vésik. Vicc.
„Csak az lepődhetett meg az egykulcsos adórendszer pillanatok alatti kétkulcsossá válásán, meg a kormányszóvivő ezzel szoros összefüggésben történt miniszterelnöki lebaszásán, aki nem a Magyarország nevű bolygón él, és az elmúlt évtizedekben nem követte nyomon a néhai Fiatal Demokraták Szövetségének félfordulatait. E fordulatok ugyanis a Kondratyev-ciklushoz hasonlóan következnek be, csak gyorsabban: az egykulcsos adó sürgetését, tagadását, hivatalos meghirdetését, dilettáns bevezetését, majd csendes kiiktatását úgy hat év alatt abszolválta a Nemzeti Ügyek Orbánja. (...)
Az egykulcsos adó de facto felülírását kísérő balliberális káröröm azonban igencsak elhibázott reakció. Az egykulcsos adó ugyanis valóban jó ötlet, csak valószínűleg nem most és pláne nem így. Az észtek 1994-ben vágtak bele, azóta a posztkomcsi térség számos nemzete (baltiak, oroszok, románok, szlovákok, stb.) inkább sikersztorinak értékelheti a flat taxet, mint nem. Nálunk számos okból sikerült ezt is elkúrni, és mint mindennek, ennek is a hibás (hazug, ostoba, csak a választók állítólagos akaratára figyelő) filozófia az oka. Már ha lenne nekik ilyen. (...)
Az egykulcsos adó, ha azt nem válságos, adósságcunamis időszakban vezetik be, munkára ösztönöz, meglendítheti a befektetéseket, kifehéríti a gazdaságot, bővíti az adófizetők klubját, véget vet a politikai kivételezéseknek, a fentről jövő szívességek kultúrájának, és főleg tervezhetővé, kiszámíthatóvá teszi egy adott ország adó- és gazdaságpolitikáját. Elvileg – és sok országban gyakorlatilag is. Ehhez képest nálunk úgy szüntetik meg, hogy közben kőbe, azaz alkotmányba vésik. Vicc.”