Olvassuk újra Bibót!

„Bibó politikailag elkötelezett, antikommunista baloldali, ugyanakkor szellemi, erkölcsi fundamentumait tekintve keresztyén, demokrata gondolkodó és közéleti ember volt, aki minden diktatúrát, elnyomást és kizsákmányolást következetesen elutasított. Az 1945–47 közötti demokratikus kísérlettől és az 1956-os forradalomtól is azon »harmadikutas«, demokratikus szocializmusnak nevezett gazdasági és társadalmi rendszernek a megvalósítását remélte, amely ötvözi a nyugati kapitalizmus polgári és politikai szabadságjogait, a népképviseleti, demokratikus jogállam legfejlettebb technikáit a kizsákmányolás és a nagy vagyoni egyenlőtlenségek felszámolására irányuló szocialista célkitűzéssel, illetve vívmányokkal. Bibó 1956–57-ben azért nem akarta a kapitalista, »ókonzervatív« restaurációt Magyarországon, mert attól tartott, hogy a mamutvagyon újraképződésének ősi, erőszakos és korrupt folyamatai gát(lás)talanul érvényesülnek, így »a népképviseleti demokrácia intézményei igen könnyen válnak földesurak, pénzemberek és korrupt politikusok bábjátékává«, s a szegények még szegényebbek, a gazdagok még gazdagabbak lesznek… A mából visszanézve vajon nem volt igaza?

Sokan, akik – függetlenül attól, hogy melyik oldalon állnak – úgy érzik, a rendszerváltozás során valahol (megint) utat vesztettünk, meglepően időszerűnek és érdekesnek fogják tartani Bibó ötven–hatvan évvel ezelőtti elemzéseinek jó néhány gondolatát és következtetését. De ehhez elő kell venni, figyelmesen elolvasni és becsületesen végiggondolni a legfontosabb tanulmányait. Mivel Bibó számára a gondolkodás, az igazság keresése és kimondása becsület dolga volt, tartozunk neki ennyivel. Akár egyetértünk vele, akár nem.”