Régi nóta: női kvóta...

„A parlamenti női kvóta gondolata abszurd felvetés, mivel minden nő választó és választható is egyben. Ezzel a »képességgel« az 1918. évi I. néptörvény óta rendelkezett a magyar nő/asszony/leány. Az említett jogszabály 1.§. a következőképpen rendelkezett a nőkről: »Nemzetgyűlési választójoga van minden nőnek, aki életének huszonnegyedik évét betöltötte, legalább hat év óta magyar állampolgár és bármely hazai élőnyelven írni-olvasni tud.« E passzus a választhatóságot is magába foglalta. Kisebb-nagyobb korlátozásokkal, de közel 93 éve törvény adta lehetőségünk az, hogy bekerülhessünk a parlamentbe. És aki mer, az nyer! Kevesen ugyan, de ott ülnek a patkó különböző pontjain. És nem kvóta alapján! Politikai karriert akartak, gondoltak egyet és megcsinálták. Lehet követni vagy blamálni őket, de álszent és kikényszerített módon a törvényhozóban »lelkiismeret-furdalást« keltve, fölös jogszabály-változtatást kikényszerítve bekerülni a parlamentbe, az nem nagy dicsőség.

Mert azt ugyan nem választhattuk meg, hogy milyen neműnek szülessünk, de ha már a feminizmus jelszavait skandálva kivívtuk magunknak az egyenjogúságot, akkor ne hagyjunk rést a pajzson, amelyen keresztül az »elnyomó, hímsoviniszta« társadalom a fejünkre olvassa, hogy nekünk csak megszületni lehetett nehéz. Ha egyenrangúak vagyunk, akkor viselkedjünk is úgy! A parlamenti női kvóta miért kecsegtetőbb, mint az autószerelő-, vagy a bányász női kvóta? De ha a nők, mint »elnyomott« részei a társadalomnak, jogot követelnek arra a biztos székre, akkor ezen az elven működve, a társadalom minden egyes, magát valamilyen kisebbségbe soroló szegmense tarthatná a markát bizonyos kvótákért. Ilyen elven kellene homoszexuális-, vallási nézeteken alapuló-, családi állapot szerinti-, gyermekes- vagy gyermektelen kvóta, és a sort a végtelenségig lehetne folytatni.”