„A két ország közötti különbség abban is tetten érhető, hogy míg Chilében az adórendszer és a gazdaságpolitika egyszerű, átlátható, kiszámítható, addig Argentínában minden bizonytalan, meglepetésszerű és homályos. A kormány mindenfajta konzultáció nélkül vet ki adókat egyes agrárexportcikkekre. Mind Chile, mind Argentína bevezette a kötelező magánnyugdíjpénztári rendszert, és ezek - köszönhetően az egymással versenyző szereplők alacsony számának - mindkét országban alacsony hatékonysággal kezdték meg működésüket. Chile a problémát - más államokhoz hasonlóan - a versenyt erősítő, a költségeket csökkentő szabályozási szigorításokkal orvosolta. Az argentin »megoldás« a pénztárak államosítása lett, aminek nem is tagadott igazi célja a felhalmozott nyugdíjvagyon kormányzati elköltése volt. A korábbi pénztártagok azóta is perelik az államot.
Bár az argentin állam magas névleges nyugdíjakat és más jóléti juttatásokat kínál, a több mint 25 százalékos tényleges infláció - szemben a politikai vezetés alatt álló statisztikai hivatal 10 százalék alatti kimutatásával - jelentősen csökkenti ezek értékét, s növeli a szegénységet. Ezzel szemben Chilében az infláció alig haladja meg a három százalékot.
Argentínában az elnöki páros szinte állandóan a multinacionális cégeket, a Valutaalapot és az előző kormányokat szidja, miközben burjánzik a korrupció. A külföldi befektetők az árkontroll hatására alig hajtanak végre beruházásokat, így az ország infrastruktúrája elavul, sőt működésképtelenné válik (egyre gyakoribb az áramszünet országszerte). Chilében szinte nincs korrupció, a kormány a problémák megoldásával foglalkozik, és egyéni felelősségvállalásra ösztönzi polgárait.”