„A rendszerváltás kormányai az Alkotmánybíróság elutasítása miatt nem érvényesítették az Országgyűlés által elfogadott igazságtételi törvényt, nem büntették meg – legalább erkölcsileg, politikailag – a gyilkosokat; emiatt a társadalom kénytelen volt tudomásul venni, hogy továbbra is szép számmal közöttünk élnek a hatalmas jövedelemmel bíró, jó magas nyugdíjat élvező volt rabtartóink, a haza elárulói és a gyilkosok. Ők nem kértek bocsánatot a nemzettől, mi, a többség pedig hallgatólagosan elviseltük, elviseljük a megváltoztathatatlant. (...)
A rendszerváltást be kell fejezni. A mai vértelen forradalom, a változás forradalma, a kétharmados többség erre adott felhatalmazást. Sok vér és szenvedés, sok-sok kudarc után bebizonyosodott, hogy ez a jelenlegi baloldal képtelen Magyarországot kormányozni, a benne élőket boldoggá tenni. Az eddig hangadó »írástudók« ideje lejárt. Konrád Györgyék csak csomagoljanak, menjenek, miután ismét diktatúrától rettegnek. Lehet ismét mocskolni külföldön a hazát Paul Lendvaival együtt. Milyen érdekes: a vasfüggönnyel körbevett Kádár-rendszer országából is szabadon távozhatott Konrád Nyugatra néhány értelmiségi társával együtt, míg az emigráns ötvenhatosok közül senki sem jöhetett haza. Milyen diktatúra volt Konrádék, Hellerék számára a kommunizmus, az ide-oda utazgatás, ha egy átlag magyar állampolgár csak tüzetes átvilágítás után háromévente mehetett külföldre harminc dollárral a zsebében… Másféle írástudók kellenek, akik nem a Szabad Népből vagy a Népszabadságból érkeztek ide. Olyanok kellenek, akik más gyökerekkel rendelkeznek. Akik végre hangot, nyilvánosságot is kapnak, és nem hazudják el a múltat, a történelmi valóságot. Talán ez a szellemi demokrácia hozhatja meg számunkra is ’56 elképzelt szabadságát.”