Szimplán csak kommunisták

„Kommunistázni fogunk. Torkunk szakadtából, tiszta szívvel, önfeledten. Mégpedig azért, mert a hetedik kerület kommunista önkormányzata a letartóztatott elvtársak iránti szolidaritásból a rácsokon kívül is elkezdte a börtönviszonyok bevezetését. Kijárási tilalom egyelőre még nincs, de már hozzáláttak a lumpen elemek megrendszabályozásához. Úgy döntöttek, hogy korlátozzák a dekadens kultúra melegágyainak nyitva tartását. Jó érzékkel a budapesti bédekkerek kihagyhatatlan szereplőjével, a Szimpla Kerttel kezdték.

Legyünk az új rend hű katonái

Kommunistának ezúttal nem azt nevezzük, aki töretlenül követi a III. Internacionálé eszmei útmutatásait, nem is azt, aki az illegalitásban csatlakozott a munkásmozgalomhoz, és gyógyíthatatlan sebeket ejtett a kapitalista világrenden, még csak azt sem, aki csellel és csalással segítette hatalomra jutni a Pártot, és hatalmon tartani annak utódszervezeteit.

Kommunista alatt most azt az íróasztal mögé szorult hivatalnokot értjük, aki egy aktahalom, egy titkárnő és néhány fölöttes segg perspektívájából szemléli a világot, rendíthetetlenül fáradozik a közrend, a köznyugalom és a középszer érdekében. Középszar életét (amelyet csak pár kibulizott ez-az tesz elviselhetővé) zsinórmértékül használva úgy érzi, joga van megszabni, hogy milyen a megfelelő életvitel.

Kommunistának hívjuk továbbá, aki a pongyolában, hajcsavarókkal a fején rikácsol a gangról, hogy most már azonnal hagyják abba a futballozást az udvaron, mert nem tud pihenni. Persze, érti ő, hogy gyerekek, meg minden, de azér’ mindennek van határa. Nem ellensége a kulturált szórakozásnak, de ha még egyszer valaki rálép a kiporszívózott lábtörlőjére, rendőrt hív. 

A kommunista nyugger és előnyugger marha nagy öntudattal bír. Követeli a rendet, a csendet, a lakályos környezetet és a biztos megélhetést, de hogy miből, az nem érdekli. Nem az ő dolga belegondolni. Ne kelljen dolgozni, de legyen pénz. (Ebben a kommunista bürokrata és hű szavazója messzemenőkig egyetért: lóvé munka nélkül; az egyiknek a postás hozza, a másiknak az építési vállalkozó.)

Hogyha erre jár egy pénzes, tán zavarja énekem

Na, a pénz az, ami így biztosan nem lesz. A várost, amelyben élünk valamiből fenn kell tartani, az kevés, hogy van itt egy csomó tereptárgy, és majd kerül a fenntartásához forrás is. Az önkormányzatiság hajnalán ment a lázas agyalás, hogy fővárosunk milyen olyan pozíciót vívhat ki a régióban, amelyik hosszú távon biztosítja fejlődését. Budapest előbb kereskedelmi központ nem lett, aztán pénzügyi központ sem lett, végül a magaskultúra fellegvárává sem vált.”