„Pár napja kisebb csoda történt. Tadics szerb elnök kiegyezett a haragvó Európai Unióval, és visszavonatta a határozati javaslatot. Ehelyett a közgyűlés elé egy közös uniós/szerb indítvány került, amelyben már szó sem esik a koszovói függetlenség elítéléséről, ezzel szemben annál több arról, hogy a szerb és a koszovói fél az unió patronálásával közvetlen tárgyalásokba bocsátkozik egymással.
A szerb fordulat közvetlen oka szimpla zsarolás. A brit és a német diplomácia vezetője még Tadics elnök és Lady Ashton EU-külügyminiszter tárgyalásai előtt tudomására hozta Belgrádnak, hogy ha nyakaskodik, nyugodtan elfelejtheti önnön uniós csatlakozását. Magyarán: cserébe azért, hogy a csatlakozási folyamat előregördülhessen, a szerbeknek tudomásul kellett venniük, hogy Koszovó státusa Brüsszel számára nem képezheti alku tárgyát; másfelől pedig a közvetlen tárgyalások révén de facto el kell ismerniük annak az államnak a képviselőit, amelyet egyébként se most, se a jövőben nem hajlandók elismerni. Mellesleg se a határozat, se senki más nem követeli Szerbiától, hogy nemzetközi jogilag ismerje el Koszovót. Ahogyan hajdanán az NSZK-t sem lehetett arra kényszeríteni, hogy ismerje el az NDK-t, bár a de facto elismerés Willy Brandt 1970-es erfurti látogatásával megtörtént.”