Megáldva és leköpve

„Ám minden másképp fest, ha az irodalom felől közelítünk. Ez esetben lehet, hogy a legenda, a mítosz legyőzi magukat a szövegeket is. A legenda sajátja ugyanis, hogy a nimbuszt csak ritkán éri utol az irodalmi teljesítmény. Rendszerint az előbbi elhomályosítja az utóbbit. Megkerülhetetlen művésznek lenni az élet konkrét és elvont dolgaiban –csak keveseknek adatik meg. Talán a nagy kedvenc, Villon...

Talán ezért is adós még Faludy megítélésével az irodalomtörténet. Talán még túl friss a legenda, hogy hozzákezdjen a munkához. Túl nagy a hallgatás. Persze, a problémát már megfogalmazták. Grendel Lajos írja az egészen friss, idén megjelent A modern magyar irodalom történetében Faludyról: a rendszerváltás után az egyik legnépszerűbb kortárs magyar költő volt, akit élete utolsó másfél évtizedében osztatlan szeretet és tisztelet övezett. De: lírájának szakmai megítélése majdhogynem az egyöntetű elutasítás. Az okok sokrétűek: versbeszéde a mai líra mezőnyében túlhaladott, korszerűtlen, s legfeljebb az irodalom szubkultúrájában juthat neki hely. Hiányzik belőle a modern líra intellektualizmusa, az avantgárd kísérletei. Túlontúl érthető, klisészerű, és túlontúl elébe megy az olvasói elvárásnak.”