Az izraeli miniszterelnök megköszönte Orbán Viktor meghívását
Orbán Viktor péntek reggel hívta meg Benjámin Netanjahut Magyarországra.
Van valami végtelenül szánalmas abban, ahogyan Orbán Viktor játszani tud a magyar értelmiséggel.
„A jobbos közönségnek kedves kiszólásai, amelyektől a baloldali, liberális tollforgatók a falhoz mennek, s lendületes publicisztikákkal ítélik el Orbánt, a mucsait, sokszor nem mások, mint a tájékozatlanság iskolapéldái. Az Európai Unióban cifrább vélemények és dolgok történnek, mint amiről mi itthon tájékoztatást kapunk. Vaclav Klaus cseh elnököt egy konzervatív pöcsnek tartják az egységes Európa hívei, akit nem szokás sehova sem meghívni. Csehországot még sem ítéli el senki, ahogyan Szlovákiát sem zárták ki sehonnan azért, mert a magyar kisebbségnek nem adja meg azt, amit a saját többségének a kettős állampolgárság intézményével simán megad.
Furcsa, önmagába záródó kagylót alkot Magyarországon a jobbos, liberális és balos értelmiség, amelynek egy része ugyan olvas idegen nyelven, de kettős látása és kettős tudata van: azt gondolja, hogy amit szabad ott, azt nem szabad itt (mindenki a pártossága/ ideológiai csőlátása alapján választja ki azt, amelyet kognitív disszonanciával elnyom); az értelmiség másik fele pedig még a magyar sajtóba beszűrődő és a világ egyszerűsége ellen szóló példákat is ignorálja.
Ami ebből kialakul, az maga a hamis tudat, amelynek mozzanatai egymáshoz is kapcsolódnak és mára már egy egész rendszert alkot. „Az Európában ez nem szokás” gondolata nem csak Avar János minden magyarázatot pótló szófordulata az ATV műsorában, hanem bevett publicisztikai közhely – holott minél többet olvasunk Nyugat-Európáról, annál inkább kiderül, hogy nincs európai szokás. A svédek egészen sokáig, ha jól emlékszem, a hetvenes évekig genetikai alapon szelektáltak az emberek között. Azt az eugenetikai felfogást alkalmazták, amely közpolitikai feladattá és genetikai gyilkoló programmá vált a náci Németországban. Azok a svédek tették ezt, akik közben a harmincas évektől kezdve a lakásépítést és a szociális programokat a társadalmi integráció és felemelkedés irigylésre méltó eszközeként alkalmazták, s akik a hatvanas évektől kezdve a Harmadik Világ gondjaira reagálva önfeláldozóan megnyitották kapuikat az etnikai és gazdasági menekültek előtt. Folytathatnám a sort még sok példával, a lényeg úgy is az: kinek a milyen Európájáról, s milyen egységes európai normáról beszélünk?”