„A kommunista terror két évtizede után kialakult valamiféle kényszerű, torz kiegyezés a kádárista oligarchia és a magánéletébe visszaszorított, néma társadalom között. 1989 után ez a kényszerű megállapodás felbomlott és lehetőség nyílt arra, hogy a társadalom megannyi szereplője megkösse a maga igazi társadalmi szerződését. Nem kötötte meg. Elmulasztottuk a kínálkozó alkalmat. A demokrácia kibontakozó intézményrendszerét a társadalom elfogadta, de a gazdasági erők dzsungelháborúját és a társadalmi viszonyok eltorzulását, a zavaros reformkísérleteket már tehetetlenül szemlélte.
Az új kormány programjában felvillant a „társadalmi szerződés” fogalma. Ezt mindenki, aki aggódik az ország sorsáért, örömmel kell, hogy fogadja. Azt azonban tudnunk kell mindannyiunknak, hogy egy igazi s működőképes társadalmi szerződés megkötése hosszú és fáradságos folyamat. Csak akkor lehet sikeres, ha a szereplők képesek, széleskörű egyeztetések során, a feszültségek és ellentétek türelmes oldására, kölcsönös önkorlátozásra, az optimális megoldások közös keresésére.”