„Anyámasszony katonáknak nincs helye a forradalomban. A kétkedés bűn, a bizonytalankodás árulás. Akik gúnyt űznek a Nagy Vezető gondolataiból, azok a haza ellenségei.
Mi az, hogy viccet csinálnak egyesek a Nemzeti Együttműködés Nyilatkozatából? Naná, hogy ki kell függeszteni a Nyilatkozatot. Hogyan veszik a bátorságot megkérdőjelezni szándékunk emelkedett hazafiasságát? Most majd meglátjuk, hogy ki hűséges a forradalomhoz. Azok, akik megtagadják kérésünk teljesítését, akik késlekednek vagy vonakodnak, akik hivalkodóan, tüntetően vagy akár csak cinikus nemtörődömséggel elfordítják fejüket e szent hirdetménytől, azok nem igazi magyarok. Ők kérem árulók, akikkel szemben nincs bocsánat, nincs engedékenység. Nekik bűnhődniük kell. A forradalom szeme mindent lát és mi nem leszünk könyörületesek.
A forradalmi hatalom végtelen önmérsékletről tett tanúbizonyságot akkor, amikor nem tettük kötelezővé a lassan nemzeti imánkká nemesedő országgyűlési határozat kifüggesztését valamennyi lakásban. Pedig milyen felemelő lenne. Behunyom a szemem és látom, hogy miközben a vasárnapi ebédhez készülődik a család, egy pillanatra megáll az élet, és a rántott hús hívogató illatától kísérve minden szem a Nyilatkozatra szegeződik és a csendet betölti egy alig hallható közös fohász: Ó, add urunk, hogy legyen béke, szabadság és egyetértés! És éljen sokáig a Nagy Vezető, aki messzire lát, és akinek e percben is érezzük gondoskodó figyelmét, szeretetét.”