Kiakasztva

„Ilyen se volt még: egy kormány határozatban kér meg valakiket valamire. Mert az egy dolog, hogy alkotmányosan valószínűleg, khm, kihívást jelentő dolog írásba foglalni, hogy nem állami jelképet ki kell helyezni az állami épületekben - de hogy ugyanebben az írásban megkérnek másokat, a formálisan nem alájuk tartozó szereplőket ugyanerre? Volt már ilyen? Na ugye, hogy forradalom van. Különben is, örüljünk, hogy nem Orbán-portrékat, Schmitt-életrajzokat vagy Stefka-vezércikkeket kell kiakasztani a középületekbe, 50×70 cm méretű, álló téglalap alakú keretbe foglalva. Hanem csak A Dekrétumot. 

A forradalmi plebejus kormány Kreatív Jogalkalmazás Minisztériumának szakemberei nemigen gondolták végig, mit is foglaltak itten jogszabályba. A nem alaptalanul gyorsan elhíresült 1140/2010. (VII. 2.) kormányhatározat az állami hivatalok esetében elrendeli a kifüggesztést, már ez is igen kétséges, tessék ugyanis megmutatni azt a jogszabályt, amely szerint a kormánynak jogában áll bármely politikai témájú publicisztikát a közintézményekben («a továbbiakban együtt: szerv») kifüggesztetni. Innen ugye csak egy lépés lenne… hopp, bármit említenék is, azt már meg is lépték a szavazófülkés forradalom hetei alatt (ugye hogy röpül az idő ilyenkor?).

Ami azonban a második bekezdést illeti, a forr. pleb. kormány javíthatatlan kritikusai Gyurcsánytól az LMP-n át a Jobbikig azt felejtik el, hogy az Orbán-kormány igenis tiszteletben tartja az államhatalmi ágak elválasztásának alkotmányos elvét, amit onnan tudunk, hogy ők maguk írják le: «a Kormány - tiszteletben tartva az államhatalmi ágak elválasztásának alkotmányos elvét - …» Jól nézzük meg, sokkal többször ezt nem fogják leírni. Így viszont marad az, hogy rendeletben kérnek meg mindenki mást A Dekrétum hivatali kifüggesztésére.(...)

«A Nemzeti Együttműködés Rendszere minden magyar számára nyitott…» Aha, volt két nemzeti konzultáció, oszt annyi, azóta kritika és önkritika nélkül ömlenek a törvényhozásba az egyéni képviselői indítványok, amelyek vagy semmit nem tesznek hozzá a nemzet állapotához (bankadó, médiakoncentráció), vagy röhejességükkel tüntetnek (pálinkaliberó, dekrétumkifüggesztés, Schmitt Pál). Az egyetlen létfontosságú döntésről, az egykulcsos adóról viszont azóta is mélyen hallgatnak. 

Egyébként tényleg nem kell mindenről konzultálni, de akkor ne ez legyen a tacepaó hivatkozási alapja, pláne kétharmad birtokában. Államtalanítani, gazdaságot felpörgetni, ugyanakkor hiánycélt betartani - esetleg efelé tessék orientálódni, ne a second hand politikai giccs felé. További működési zavarok esetén viszont a kormány megfelelő állapotáról és szükség szerinti cseréjéről intézkedni kell.”