A Fidesz első számú ellenfele 2010-ben nem az MSZP, hanem sokkal inkább a Jobbik lehet.
2010. február 08. 10:11
p
0
0
32
Mentés
„Orbán Viktor elkezdett a Jobbikról beszélni. Érdemes szó szerint idézni: »Sőt, hát találkozok olyan jobboldali szavazókkal, akik meg akarják osztani a szavazatukat. Tehát egyet akarnak adni a Fidesznek, egyet meg a radikális jobboldalnak. Hát ez a legnagyobb butaság, amit én el tudok képzelni. Meg a legnagyobb veszély is. Tehát én óvok, április 11-ig szeretném óva inteni a velünk szimpatizáló választókat, hogy megosszák a szavazatukat, mert annak a vége az lesz, hogy nem lesz olyan különbségű fölény a jobboldalon, ami után az általuk egyébként kívánt változásokat, beleértve az elszámoltatást, beleértve a gazdasági változásokat, elő tudnánk idézni.«
Az elhangzottak legalább két – egymással összefüggő - ok miatt is meglepőek. Egyrészt váratlan a szokatlan őszinteség: Orbán Viktor nem csomagolta be az üzenetet, hanem világosan megkérte a jobboldali választókat (csak zárójelben: ezek szerint Orbán sem hisz abban az állításban, hogy kizárólag a volt szocialisták szavaznak a Jobbikra), hogy ne osszák meg a szavazataikat. Másrészt pedig izgalmas a változó politikai stratégia: miközben a Fidesz elnöke politikai ellenfeleivel szemben korábban rendre a »no comment« eljárást alkalmazta (Gyurcsányról például évekig nem beszélt nevesítve), ezúttal a Jobbikkal kapcsolatban úgy ítélte meg, hogy szükség van a lehető legegyértelműbb fogalmazásra. Mindebből nehéz lenne nem arra következtetni, hogy a Fidesz valóban jelentősnek látja azt a veszélyt, amit számukra a Jobbik potenciális megerősödése jelenthet. A világos mondatok egyben azt is igazolták, amiről korábban már ezen a helyen is volt szó: a Fidesz első számú ellenfele 2010-ben nem az MSZP, hanem sokkal inkább a Jobbik lehet, alapvetően tőlük, velük szemben kell megvédeni jelentősre duzzadt táborukat.”
A kormány lassan bántalmazó kapcsolatban lesz az egész országgal, úgy is mondhatom, hogy ma az ország a Varga Judit – jelentette ki Orbán Viktor a Fidesz tisztújító kongresszusán szombaton. A parlamenti frakciót rendbe raktuk. Most együtt rendbe rakjuk a Fideszt – tette hozzá. Cikkünk folyamatosan frissül.
A szuverén Magyarországra az Európai Unió jelenti ma a legnagyobb veszélyt. Most egy liberális brüsszeli helytartó kormány lépett hivatalba – írta Orbán Viktor a Fidesz-kongresszus előtt közzétett röpiratában.
Az értékes műemléképület látogatására betervezett hétvégi vezetett túrákat is törölték.
p
0
0
3
Hírlevél-feliratkozás
Ne maradjon le a Mandiner cikkeiről, iratkozzon fel hírlevelünkre! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és elküldjük Önnek a nap legfontosabb híreit.
Összesen 32 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
hajduj
2010. február 08. 16:24
A társadalom csömöréből, megalapozott és megalapozatlan félelmeiből, fájó előítéleteiből, amikre csak ráerősített a ballib kormányzás, vétetett a Jobbik. A gyűlölet köpetének ragacsos anyagával ragasztották össze, és gyúrta meg a sanda baloldaliság. A választási hercehurca heve őket is kiszárítja és mire célt érnek, akár szét is eshetnek. Egy biztos bejutnak a parlamentbe, lesznek közöttük, akik nyertesek lesznek és lesznek akik nagyot zuhannak az arcukra. De most, valóban aki lehetőséget kap a szavazásra, gondolkodjon, mire képes, vagy nem, egy egymásra acsarkodó jobboldal, a szétesés határán tántorgó, de kemény infrastrukturális reflexekkel rendelkező baloldallal szemben. Egy elszalasztott lehetőséget, ami könnyen megeshet, utólag már nehéz lesz elsiratni.
Válasz erre
0
0
marós
2010. február 08. 13:43
Aki a politizálásból él, az nem lehet normális, vagy épeszű, vagy becsületes ember. Sajnos a berendezkedésünk olyan, hogy szükség van ilyen emberekre, de ez nem jelenti azt, hogy mindig meg kell szólalniuk, én helyükben nem tenném.
Válasz erre
0
5
Peter252
2010. február 08. 11:01
Az én tippem a választások eredményére: 1. Fidesz 42-43%
2. MDF 18-20% (szerintem a baloldali szavazók nagyon nagy része rájuk fog szavazni az mszp helyett)
3. MSZP 12-15%
4. Jobbik 5-6%(De ha 70 százalék lesz a részvétel, szerintem nem jutnak be, csak kb 4,8 % nál megállnak, mint a Miép 2002 ben)
Ezen kívül szerintem nem lesz 2/3 és talán egyszerű többsége se a Fidesznek, valószínűleg koalíciós kényszer lesz.
Válasz erre
5
21
states
2010. február 08. 10:59
Orbánnál láthatólag prioritása van a határozott középre nyitásnak, ezzel már próbálkozott 2006-ban is, nem sok sikerrel, majd elválik, hogy most is így lesz-e. Amúgy meg a választók nem szeretik a nyílt tervutasításos módszert a politikusok részéről, hogy pontosan hova húzzák az x-et, felesleges és kontraproduktív ez a szájbarágás.
Válasz erre
0
5
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!