vagyonnyilatkozati eljárás

Vagyonnyilatkozat
2017. január 16. 12:35
Az ellenzéki pártok szigorítanák a politikusok vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettségét, a Fidesz azonban úgy látja, hogy az már most is a legszigorúbb Európában. AZ ügyben többpárti egyeztetést tartottak most az LMP kezdeményezésére. A fideszes Vas Imre több ponton bírálta a párt kezdeményezését.
2016. március 22. 7:16
Az Együtt társelnöke fideszes pulpitus mögül köszönte meg, hogy a pénzügyeivel foglalkoznak: „Köszönöm nekik, hogy kihúztak a szarból!”
2016. március 7. 18:22
A Fidesz Budapesti Szervezetének Elnöksége vagyonnyilatkozati eljárást kezdeményez Juhász Péterrel szemben Belváros-Lipótváros Budapest Főváros V. kerület Önkormányzatánál.
2016. március 7. 18:19
Sajtóhírek alapján joggal feltételezhető, hogy Orbánnak sokkal, de sokkal nagyobb a vagyona, mint amit bevall.
„János pártot alapít?”
2016. január 18. 7:40
Kizártnak tartja, hogy Lázár János pártot alapítson, habár azt elismeri, hogy vannak súrlódások a rendszerben. A Miniszterelnökség kulturális nagyberuházásokért felelős államtitkára részletesen válaszolt továbbá minden nagy port felvert ügyére – családi földvásárlásoktól kezdve, cégének letagadásán át, a panziójához vezető úttal bezárólag. „Hozzá vagyok szokva, hogy a politikában minden szemétséget el kell viselni, azt viszont nem könnyű, amikor a feleségemet kezdik ki” – fakadt ki egy ponton L. Simon László, aki szerint a vele kapcsolatos „toposzok” egyike sem igaz. Nagyinterjúnk.
2015. január 25. 14:25
Az MSZP felszólítja Orbán Viktort, hogy számoljon el vagyonával az ország nyilvánossága előtt – hangoztatta Bangóné Borbély Ildikó, a párt országgyűlési képviselője vasárnap Budapesten. A politikus szerint amíg a miniszterelnök nem számol el vagyonával, viselnie kell a korrupt jelzőt.
2014. december 19. 8:43
A Fidesz közleményben reagált arra, hogy a DK-s Gréczy Zsolt vagyonnyilatkozati eljárást kezdeményezne Orbán Viktorral szemben lánya svájci tanulmányainak finanszírozása miatt. A Fidesz szerint inkább Gyurcsány Ferenccel szemben kellene ilyen eljárást indítani, mert a rabló privatizáció során lett milliárdos és még a KISZ-esként kapott lakását sem adta vissza.
2014. május 28. 15:13
Vagyonnyilatkozati eljárást kezdeményez Lázár Jánossal szemben a Demokratikus Koalíció annak tisztázására, hogy a fideszes politikus miből akarja visszafizetni kétmillió forintnyi, külföldi utazásaival kapcsolatos költségtérítését. Hivatalos vagyonnyilatkozata szerint ugyanis nincs ennyi pénze.
2014. február 25. 14:03
Vagyonnyilatkozati eljárást kezdeményez az ellenzéki párt Papcsák Ferenc ellen és felkéri a Nemzeti Adó- és Vámhivatalt, hogy folytasson le vagyonosodási eljárást is a zuglói polgármesterrel szemben.
2014. február 12. 11:52
Budai Bernadett kijelentette: Szijjártó Péter külügyi és külgazdasági államtitkár nem tud elszámolni tavalyi 16 millió forintos vagyongyarapodásával.
2013. február 26. 9:49
A mentelmi bizottság szerint a fideszes képviselő megfelelő magyarázatot adott arra, miből vette házát.
2013. február 25. 13:50
Nem indul vagyonnyilatkozati eljárás Zsiga Marcell ellen, mert a parlament mentelmi bizottsága szerint a fideszes képviselő megfelelő magyarázatot adott arra, honnan volt pénze házvásárlásra. A testület azonban ezt nem hozza nyilvánosságra.
2013. február 11. 10:06
A Blikk szerint nem derül ki Zsiga Marcell vagyonnyilatkozatából, hogy miből tudta megvenni a 40 millió forintos házát, a lap ezért vagyonnyilatkozati eljárást kezdeményez a fideszes képviselő ellen.