Turi György

Mandiner.sport
2021. december 12. 22:16
A Magyar Úszószövetség (MÚSZ) által felállított, Turi György edzői módszereit vizsgáló bizottság elkészítette jelentését, amelyet megosztott a közvéleménnyel. Mint írtuk, Turit több korábbi tanítványa vádolta a tréner nevelési eszközei kapcsán.
Mandiner.sport
2021. december 4. 2:27
Turi György, a Kőbánya SC úszószakosztályának vezetője továbbra is élvezi a klubja bizalmát. Mint írtuk, Turi egyre több korábbi tanítványa hozza nyilvánosságra a tréner edzési módszereit. A kialakult helyzet miatt november 25-én Turi lemondott a Magyar Úszószövetség (MÚSZ) szakmai alelnöki, elnökségi tagsági posztjáról, valamint az edzőbizottság elnöki tisztéről.
2021. december 3. 13:21
A Kőbánya SC azt közölte: hozzájuk nem érkezett panasz az úszóedző magatartásával kapcsolatban.
Mandiner.sport
2021. november 25. 22:57
Hány olyan élsportoló van itthon, aki lelki terrorban készül? Kit hogyan félemlítettek meg, hogy mostanáig nem mert beszélni? Dr. Lénárt Ágota, a Testnevelési Egyetem tanszékvezető egyetemi docense kíméletlenül elénk tárja, hogy milyen hibás edzői mintákkal dolgoznak azok a sportszakemberek és edzők, akik azt hiszik, hogy „az eredmény csak veréssel, megaláztatással érhető el, és hogy le kell rombolni a versenyző személyiségét ahhoz, hogy újra föl tudjuk építeni”.
Mandiner.sport
2021. november 25. 22:07
Mint írtuk, Turi György úszóedző egyre több korábbi tanítványa hozza nyilvánosságra a tréner edzési módszereit. Ennek hatására csütörtökön Turi benyújtotta végleges lemondását a Magyar Úszószövetség (MÚSZ) szakmai alelnöki pozíciójáról és az edzőbizottság elnöki tisztéről. A MÚSZ még aznap elfogadta a mesteredző döntését.
2021. november 25. 10:15
A szövetség elfogadta a lemondást.
Mandiner.sport
2021. november 19. 12:26
Mint írtuk, Turi György úszóedző egyre több korábbi tanítványa hozza nyilvánosságra a tréner edzési módszereit. Emiatt a Magyar Úszószövetség a mesteredző tevékenységét vizsgáló öttagú bizottságot állított fel, amely csütörtökön ülésezett először. Késely Ajna pedig a lelki állapotáról írt a közösségi oldalán a sikeres országos bajnokság után – a 20 éves úszónő a tokiói olimpia után hagyta el az egykori edzőjét, Turit.
Mandiner.sport
2021. november 15. 2:38
Késely Ajna szenzációs országos csúccsal nyert 1500 gyorson a kaposvári rövid pályás országos bajnokság zárónapján, a magyar úszónők közül először úszott 16 perc alatt ebben a versenyszámban. Sztankovics Anna szintén országos rekorddal győzött 50 mellen, míg Németh Nándor megint három aranyérmet szerzett. Rasovszky Kristóf pedig 100-tól 1500-ig minden távon a dobogóra állt az ob-n.
2021. november 14. 8:37
A teljes tagadástól eljutott a vádak részleges beismeréséig Turi György mesteredző.
Mandiner.sport
2021. november 13. 21:41
A csütörtöktől vasárnapig zajló rövid pályás úszó országos bajnokságon tért vissza Hosszú Katinka a tokiói olimpia után, viszont eddig egy harmadik és egy negyedik helyezést ért el, míg Jakabos Zsuzsanna, Telegdy Ádám és Holoda Péter már két egyéni aranyérmet nyert Kaposvárott. A versenyt pedig beárnyékolja a koronavírus-járvány és a Turi György kapcsán kirobbant botrány.
Elég
2017. augusztus 1. 10:48
Olimpiai és világbajnokok, valamint neves edzők követelik Bienerth Gusztáv lemondását, szerintük ugyanis a Magyar Úszó Szövetség elnöke nem tesz eleget a sportágért, ráadásul úszó múltja sincs.
Mandiner.család
2016. szeptember 16. 11:31
Hosszú Katinka a szombati napon 14 órától motivációs előadásában számol be a riói olimpiai érmekről, élményekről, a sikerének titkáról és arról a hihetetlen kitartásról, amitől nap, mint nap boldogan áll oda a medence szélére! Légy részese az élménynek! Találkozz bajnokainkkal!
Mandiner.fesztivál
2013. szeptember 15. 9:00
Szepesi Niki botránykarrierjének mélyén valójában egy elveszett, egy átmeneti generáció útkeresése és küzdelme látszik.
2013. június 10. 10:33
Huszonkét úszó írta alá azt az MTI-hez hétfőn eljuttatott nyílt levelet, amelynek szerzői leszögezik: a magyar úszósportot, az egykori Budapesti Spartacus sportegyesületét, a jelenlegi Kőbánya SC-t, ez által pedig az ott dolgozó Turi György vezetőedzőt, s az általa vezetett edzői kollektíva sokéves kitartó munkáját is beszennyezi Szepesi Nikolett Én, a szexmániás című könyve.
2010. július 7. 8:34
Feloszlatta a párt csornai szervezetét a Fidesz országos választmánya: az indoklás szerint egy, a nem párttag polgármester vezette megosztó csoport miatt kettévált a szervezet, megbénítva a helyi Fidesz működését.