Trianon

2020. július 4. 7:38
Eddig nem publikált, míves és tartalmas térképeket mutat be a Trianon előtti és utáni Magyarországról a Központi Statisztikai Hivatal „A számontartott nemzet” címmel megjelent, reprezentatív kötete.
2020. július 2. 17:48
Ezt alátámasztja mind a megbetegedések, mind az elhalálozások alacsony száma – mondta a köztársasági elnök, miután megbeszélést folytatott szlovén kollégájával.
2020. július 2. 15:49
A XXI. Század Intézet kertjében került sor a Kommentár konzervatív folyóirat nemzeti összetartozással foglalkozó lapszámának bemutatójára.
2020. július 2. 10:56
Célja és értelme volt a magyar kálváriának. Az ezeréves magasságban világosodik meg és nyer értelmet minden: igazságunk mellé erőt kell szerveznünk. 
2020. június 30. 9:38
Azt már jól tudjuk, hogy a trianoni évszázad mit jelentett – ami most fontos, az az, hogy a rákövetkező száz évet hogyan rendezzük be. Mégpedig szomszédnépeinkkel és az országaikban lakó magyar nemzetrészekkel együtt.
2020. június 29. 16:13
Hibát követett el a Demokratikus Koalíció, amikor is képviselői távol maradtak a parlament Trianon-megemlékezéséről.
2020. június 25. 16:04
Vége a „száz év karantén, a száz év magány”, a száz év szorongás és vezeklés korszakának.
2020. június 23. 8:25
Fejtő Ferenc: Trianon egy szabadkőműves klikk műve volt, cseh és román befolyással.
2020. június 19. 20:26
Akit megválasztottak, az legitim szereplő, le lehet ülni vele tárgyalni.
2020. június 19. 16:38
A Momentum előadója szerint a magyar kormány nemzetpolitikája megosztó, és hazánk nem szolgál jó mintaként a kisebbségek kezelésében a szomszédok számára. Bárdi Nándor, az MTA kutatója volt a Momentum rendezvényének vendége. Beszámolónk.
2020. június 18. 2:18
A századik évforduló teret adott Trianon megértésére és talán a trauma feldolgozására is. De itt az ideje, hogy a jövő felé forduljunk: a világban végbemenő változások új kihívások elé állítják közösségeinket.
2020. június 18. 0:56
Kevés hálátlanabb feladat lehet, mint magyar miniszterelnökként beszédet mondani Trianon 100. évfordulóján. Ám kevés felelősségteljesebb feladat is. Orbán Viktor június 6-án Sátoraljaújhelyen mondott beszédében új közép-európai együttműködést vázolt fel: a jövő elkezdődött a Kárpát-medencében.
2020. június 16. 9:22
„Számtalanszor megkaptam, hogy ahhoz képest, hogy Romániában éltem, milyen jól tudok magyarul. Akkor letaglózott ez a tudatlanság, később már nem foglalkoztam vele. Persze kaptam durvább minősítéseket is, de engem úgy neveltek, hogy ne ítélkezz mások felett, így én sem tettem. Manapság olyan gyorsan ítél mindenki.” Keresztes Ildikó énekesnővel beszélgettünk életéről, pályafutásáról, Trianonról, a kisebbségi létről és arról, miért áldás és átok is egyben az érzékenység.
Mandiner.makronóm
2020. június 15. 13:01
Ha gazdasági szemszögből említjük Trianont, általában azt vesszük számba, hogy Magyarország az iparának, erdeinek, bányászatának hány százalékát veszítette el. Ritkán foglalkozunk azzal, hogy az elszakított részeken mit okozott az elcsatolás. Szlovákia esetében pedig különösen érdekes tanulságokat nyújt az ezeréves közös létből való kiszakadás.
2020. június 12. 14:42
Orbán Viktor Trianon-beszéde kapcsán felvázolhatunk néhány, a trianoni traumát pozitívan és feledés nélkül meghaladó új nemzeti célt: összefogni a Kárpát-medence népeit, egyensúlyozni Kelet és Nyugat között, csendesen és békésen építkezni, megőrizni a Nyugatnak régi önmagát, a nyugati politikai térképen balra tolódott centrumot visszaterelni a jobbközépre, kitartani és önpusztító minták követése helyett mintát mutatni.
2020. június 12. 8:05
Merre tart a Momentum, és vannak-e olyan fontosak a külhoni magyarok, mint a transzneműek? Lehet-e Gyurcsány az ellenzék vezetője? Donáth Annát, a Momentum EP-képviselőjét kérdeztük a párt helyzetéről, a tisztújításról és az amerikai zavargásokról is.
Matovič-látogatás Budapesten
2020. június 11. 15:11
A szlovák miniszterelnök Trianon 100. évfordulóján váratlanul megkövette a magyar kisebbséget. Igor Matovič beszéde heves vitát váltott ki a felvidéki magyar és a szlovák politikai körökben; azóta is elemzik, hogy vajon őszintén egy új korszak kezdetének szánta, vagy csupán egy taktikai húzás volt részéről politikai haszonszerzés céljából. Öllös László, a Fórum Kisebbségkutató Intézet elnöke ott volt meghívottként az ominózus pozsonyi megemlékezésen. Ezért Igor Matovič pénteki budapesti látogatása előtt őt kértük meg a szándékok, félelmek és gesztusok elemzésére. Interjúnk a felvidéki politológussal.

összesen: 558 db | 18 db/oldal

első vissza 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 következő utolsó