Trianonon nem lehet túl lenni, Trianont nem lehet elfogadni, valamit viszont kezdeni kéne vele – De mit? Mit lehet ezzel kezdeni?

2025. június 04. 18:13

Azzal, hogy az utódállamok egy része az Európai Unió tagjává vált, nem lettünk beljebb. Részletkérdésekben nyilván igen, de a lényeget tekintve nem.

2025. június 04. 18:13
null
Győrffy Ákos

„Irredenta vagyok. Pont.”

Drábik János szájából hangzott el ez a két rövid mondat egy interjúban, amit nemrég láttam.

Drábikról lehet mindenfélét gondolni, és tessék is mindenfélét gondolni róla, de most nem ez a lényeges. Hanem ez a két rövid mondat. Ha nincs Trianon, akkor most minden valószínűség szerint Ipolyhídvégen üldögélnék egy udvarház tornácán és onnan írnék valamit, csak nem Trianonról. Ha ott üldögélnék, legfeljebb annyit tudnék Trianonról, hogy az egy kastély neve Versailles-ban.

Apai dédapámnak volt birtoka a ma Szlovákiához tartozó Ipolyhídvégen, egy azóta eltűnt udvarházzal,

de keveset tartózkodott ott, jobbára Budapesten vagy Fiuméban élt és dolgozott. De volt Trianon és nem üldögélek az ipolyhidvégi tornácon, hanem a Börzsöny alján üldögélek a házunk alatti kamrában, ami már félig pince. Betonfala mögött ott a hegy talaja, a legnagyobb hőhullámok idején sincs bent húsz foknál melegebb. Ha Trianon még ígyebbül lett volna, akkor nemhogy Ipolyhídvégen, de itt, a Börzsöny aljában sem üldögélnék valószínűleg, mivel a vonatkozó igényeknek megfelelően a Duna vonalában húzták volna meg errefelé az országhatárt. Ez itt Csehszlovákia lett volna, ma pedig Szlovákia.

Amivel csak azt akarom mondani, hogy járhattunk volna még rosszabbul is, igény lett volna rá. 

Trianonról nem lehet értelmesen beszélni. Azért nem, mert alapvetően irracionális az egész. Az arcátlanságnak, a mohóságnak és a gonoszságnak egy olyan elegye valósult meg a békediktátummal, amit ép ésszel senki sem tudott addig elképzelni. Ilyesmi nem történhet meg, ez lehetetlen. Az lehet, hogy a nagy háborút elveszítjük, de abból nem következhet ilyen mértékű országvesztés. Személyes „kedvencem” a tárgykörben Burgenland. Magát a nevet (ahogy a Wikipédián olvasom) egy Odo Rötig nevű soproni illetőségű férfiú alkotta meg 1919-ben. Burgenland Moson, Sopron és Vas vármegyék nyugati területeiből állt össze. Az, hogy ezeket a területeket az első világháborúban szintén vesztes Ausztria megkapta (és el is fogadta), mindennél megvilágítóbb erejű számomra. Mindennél jobban megvilágítja, hogy miféle szempontok határozták meg ezeket az úgynevezett békeszerződéseket.

Sokszor hallani, hogy Trianonról nem kellene annyit nyafogni, túl vagyunk rajta, ideje lenne elfogadni a helyzetet, megbékélni vele.

Az a helyzet, hogy Trianonon nem lehet túl lenni, nem lehet elfogadni, nem lehet megbékélni vele. Valamit viszont kezdeni kéne Trianonnal. De mit? Mit lehet ezzel kezdeni? Kulturális, területi autonómia, kisebbségi jogok teljeskörű biztosítása, satöbbi, satöbbi. Mindezeknek rég meg kellett volna valósulnia. Nem sikerült. Hogy miért, abba most ne menjünk bele, bár nem lenne ellenemre mélyebben belemenni.

Azzal, hogy az utódállamok egy része az Európai Unió tagjává vált, nem lettünk beljebb. Részletkérdésekben nyilván igen, de a lényeget tekintve nem.

Az utódállamok láthatóan viszketegséget kapnak minden efféle kérdéstől. Hagyják már őket békén ezekkel a kérdésekkel. A normállálapot a finom, rutinszerű basztatás. A finom, rutinszerű éreztetése annak, hogy kinek hol a helye. Néha egy-egy látványosnak tűnő gesztus, ami csak arra jó, hogy időlegesen elfedje ezeket a finom, élettechnikává vált rutinmozdulatokat. A kisebbségben élő magyarság lélekszáma minden utódállamban fogy. Van, ahol már parlamenti képviseletük sincs (Szlovákia), és van, ahonnan jó részük az utóbbi két-három évben elmenekült (Ukrajna). Trianonon nem lehet túllépni, viszont sok mindent lehetett volna tenni azért, hogy elviselhetetlen utóhatásait valamelyest mérsékeljék. Hogy ne legyen elviselhetetlen, legyen legalább alig elviselhető. Ez is egy jelentékeny különbség.

Amikor Drábik János azt mondja, hogy irredenta vagyok, pont, azzal egyszerre mond túl sokat és túl keveset.

Ilyet a legkönnyebb mondani, semmiféle felelősséggel nem jár, semmiféle következménye nem lesz. Ezzel együtt mélységesen érthető, hogy ezt mondja. Nem mondhat mást. Mi a jóistent lehet egyébként mondani? Minden más, ami ezen kívül elhangzott Trianon kapcsán az elmúlt évtizedekben, jobbára hazugságnak bizonyult. Vagy üres szépelgésnek, lózungnak. Dumának, ami az érintettek egyik felének maximálisan megfelel, nem kötelezi őket semmire, lehet aláírni ezt-azt, lapozzunk. Ez a kivárásos taktika rendkívül hatékony, ha Bukarest, Pozsony, Kijev vagy Belgrád felől nézzük.

Az idő nekik dolgozik, nem nekünk. Nekünk aztán nagyon nem.

Jól látható, hogy ha az adott területen élő magyarság lélekszáma egy bizonyos szint alá (mondjuk 15 százalék körülire) csökken, a többségi társadalom hirtelen toleránsabbá válik, mint addig. Ez az a lélektani határ, ami előre vetíti a magyarság középtávú eltűnését egy-egy régióból. A munka nagyrészt el lett végezve, ami még hátra van, menni fog magától is. Innentől kezdve jöhetnek a látványosabb gesztusok, valódi tétjük úgy sincs már. Nem érdemes úgy tenni, mintha nem lenne látható ez a folyamat. De mit tehettünk volna, hogy ne így legyen? Hülyeségeket lehet erre válaszolni,

lehet mindenféle kocsmai szólamokkal előjönni, amelyek az elfogyasztott piák mennyiségétől függően tartalmaznak tankot, géppuskát,

és ki tudja még, mit. Lehet bebaszva irredenta nótákat danolni a kerthelyiségekben. Szomorú ezeket hallgatni, irónia nélkül mondom, mert egyszerre értem és nem értem az egészet. 

Nem ülhetek az ipolyhídvégi tornácon, annak örülök, hogy a börzsönyi kamrában legalább ülhetek. Sokan nem voltak ilyen szerencsések. Nagyon sokan. Van a kertben két lucfenyő, az Alacsony-Tátrából hoztam őket néhány éve. Élnek, de szemmel láthatóan nem igazán szeretik az itteni körülményeket. Alig nőnek, itt-ott száradoznak az ágaik.

Valahogy megvannak.

De nem nagyon hiszem, hogy hosszú életűek lesznek. Nincsenek a helyükön. Ahogy mi sem. Ahogy semmi sincs a helyén.

***

Ezt is ajánljuk a témában

Ezt is ajánljuk a témában

Ezt is ajánljuk a témában

(Nyitókép: Fortepan, Grand Trianon-kastély, 1931.)

Ezt is ajánljuk a témában

Ezt is ajánljuk a témában

 

Összesen 55 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
istvanpeter
2025. június 05. 09:25
De egyáltalán nem kell csodálkozni, hiszen a magyar nemzet elleni példátlan kegyetlenséget azok a kvázi kultúrállamok követték el, akik a modern rabszolgaságot és a gyarmatosítást is meghonosították a világon.
Doktor Doktorovics
2025. június 05. 01:54
Köszönet a szerzőnek, ezen az évfordulón ez volt az egyetlen tartalmas írás, amit olvastam. A helyzetünk valóban nem túl rózsás most sem, de sokkal jobb, mint a rendszerváltáskor, az utódállamoké pedig mindnek sokkal rosszabb.
polárüveg
2025. június 05. 01:15
Akinek már kisiklott akár egyszer is az élete, az tudja, hogy mennyi szenvedéssorozat képes elindulni, amit nagyon nehéz leállítani, semlegesíteni. Hát még visszatérni a régi életsínre... Ekkor szokott olyan felismerésre jutni az ember, hogy hagyja a csudába a régi, elvesztett életpályát, és újat alakít ki. És láss csodát, az új életpályáról egyszer csak kiderül, hogy értékesebb, több haszonnal jár, mint a kisiklatott régi. És ettől kezdve még virtuálisan sem vágyakozunk a régi után, mert a jobb minden szempontból jobb. Olyannyira, hogy lassan kezdik megirigyelni. Még az a fura gondolat is felmerülhet, hogy akkor most lehet, hogy jó volt a régi kisiklása? Mert enélkül sose következett volna be az új, a jobb! A kérdésem az, hogyha ilyen jót hozó kényszerváltás lehet egy embernél, akkor lehet-e ez egy egész országgal? És ha lehet egy országgal, akkor helyére került másképpen, vagy nem?
Íjász
2025. június 04. 22:44
A történelem nem ért véget. Kellő akarattal és kitartással könnyebben vesszük, szerezzük vissza teljes hazánkat, mint most gondolnánk. Nem bonyolult a megoldás, de ahhoz sokkal jobbnak kell lennünk, mint most. A Fidesz alatt is álltunk már jobban, ez a szomorú. Kezdetnek javaslom, hogy mindenki, aki teheti, vállaljon és neveljen föl eggyel több gyermeket, mint ami neki kényelmes. Ez most a legfőbb feladat.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!