Orsós János

Mandiner.család
2017. január 30. 15:27
A jó élmények iskolában tartó erejéről, valamint a szakképzésben bevezetendő ösztöndíjrendszerről is beszélt Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere péntek este a fővárosi Káldor Miklós Kollégiumban.
2013. július 9. 8:46
A Budapest Pride szombati felvonulása utáni atrocitások ügyében fokozott ügyészi felügyelet mellett folytat büntetőeljárást a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) – közölte a rendőrség a honlapján.
2013. július 7. 17:33
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma megdöbbenéssel értesült arról, hogy Derdák Tibort, Orsós Jánost és társukat szombaton a Budapest Pride felvonulás után ismeretlenek bántalmaztak. A rendőrség azt vizsgálja, tényleg megütötték-e őket.
2010. február 13. 12:10
Gilvánfa első embere szabadságvesztése ellenére sem mondott le, az ügyben azonban az érintett intézmények nem kaptak hivatalos tájékoztatást.
2010. január 8. 14:43
Az MDF-esek és Szepessy fizetését szociális kártyán utaltatná át az egyik pót-SZDSZ.