M. Tóth Balázs

2015. május 29. 10:22
Az eredményekről hallgató válasszal az adatkérő nyilván nem elégedett meg, így 2015. április 1-jei válaszában jelezte, hogy a Miniszterelnökség által adott tájékoztatásban nem szerepelnek azok a közérdekű adatok, amelyeket kért.
Mandiner.jog
Egypárti alkotmánybírók
2015. március 17. 15:17
A 2011 óta, egyedül a Fidesz által jelölt és kinevezett alkotmánybírók munkásságáról készített kutatást a TASZ, az Eötvös Károly Intézet és a Magyar Helsinki Bizottság. Szerintük ugyanis igazolódott az az előfeltételezésük, hogy az „egypárti” alkotmánybírák többnyire lojálisak a kormányzathoz a legfontosabb, demokratikus intézményeket és alapjogokat érintő kérdésekben – mondta Somody Bernadette a kutatást bemutató sajtótájékoztatón. Tudósításunk.
Mandiner.jog
2014. augusztus 29. 16:14
Nem túl lelkes kíváncsisággal figyeljük, hogy a magyar kormány és alárendelt szervei meddig jutnak a Btk. lapozgatásában.
2014. augusztus 8. 13:12
Képzeljük el, hogy Laci odaad Petinek 100 forintot, hogy azt Peti ossza szét a szegények között. Laci ellenőrzi, hogy Peti a 100 forintot hogyan költi el, és mindent rendben talál.
2013. december 14. 10:57
A nyugati értékek megkoptak, a tulajdonjog már nem abszolutizálható?
Mandiner.jog
2013. november 4. 8:29
Az AB tévesen állítja párhuzamba a vizsgált jogszabályt a korábbi semmisségi törvényekkel.