Felcsúton tudják, mi kell ahhoz, hogy versenyben maradjanak Európában

2025. július 30. 20:32

Hornyák Zsolt szerint a Puskás Akadémiának türelmesen kell játszania a ciprusi Arisz Limasszol elleni csütörtöki Konferencia-liga-selejtező visszavágóján, és ha nem kerülnek hátrányba, továbbjuthatnak. A felcsútiak vezetőedzője Szappanos Péter leigazolásáról is beszélt.

2025. július 30. 20:32
null

Nem volt nehéz kitalálni, melyik labdarúgóját delegálja a Puskás Akadémia a ciprusi Arisz Limasszol elleni csütörtöki Konferencia-liga-selejtező visszavágóját megelőző sajtótájékoztatóra. A felcsútiak 32 éves gambiai csatáruk, Lamin Colley jó formájában bízhatnak, aki az idegenbeli 3–2-es vereség alkalmával kétszer volt eredményes, majd az NB I nyitó fordulójában, a Kazincbarcikának is kétszer betalált. A 72 óra alatt négy gólt szerző játékos ráadásul fejjel, lábbal egyaránt bevette az ellenfelek kapuját. Sokan úgy vélik, a Pancho Arénában is ő lehet majd a PAFC nyerőembere.

Ezt is ajánljuk a témában

„Kemény meccsre számítok, főleg azután, hogy elveszítettük az odavágót. Készen állunk, hiszünk magunkban, az edzőnkben, tudjuk, hogy ezúttal az első perctől kezdve koncentrálnunk kell. Jól dolgoztunk az edzéseken, elvégeztük a munkát, képesnek érzem a csapatot arra, hogy megfordítsa ezt a párharcot” – mondta Colley. 

Mint ismert, múlt héten bő negyedóra alatt kétgólos hátrányba került Hornyák Zsolt együttese Cipruson, és a folytatásban sem érződött a játékán, hogy szoros lehet az összecsapás. A szünetben – mások mellett – pályára lépett Colley, aki a 78. percben szépített, majd három perccel később kiegyenlített. A döntetlent azonban nem tudta megtartani a magyar ezüstérmes, mert a 87. percben az Arisz kicsikarta a győzelmet.

Ezt is ajánljuk a témában

„Valóban igazolt a klub a posztomra a nyáron, de ezt nem versenyként élem meg, hanem motivációként, és ebből szerintem mindenki profitálhat. Jónak ítélem meg a jelenlegi helyzetet a keretben, mivel így tényleg jobban ki tudjuk segíteni egymást, és a céljainkat is egyszerűbb megvalósítani, ami nem más, mint minden meccset megnyerni. Azt várom, hogy ettől még jobb leszek, még keményebben dolgozok majd. Ha pedig nem én kezdek, netán nem is neveznek a mérkőzésre, akkor is számíthatnak rám a társak, támogatni fogom őket” – folytatta az afrikai támadó, aki érthetően jól érzi magát a bőrében, amihez az is hozzájárult, hogy a felkészülésen kívül sok plusz munkát végzett az elmúlt hetekben. 

Lamin Colley 72 óra alatt négy gólt szerzett / Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

„Az edzőm eddig is űzött-hajtott, végig hitt, bízott bennem, de ami a legfontosabb: mindig megkaptam tőle az esélyt. Nem biztos azonban, hogy csütörtökön nekem kell megint gólt szereznem, de ha így történik, nagyon hálás leszek” – fogalmazott Colley, aki tisztában van azzal is, hogy nem mindig lesz ilyen eredményes a játéka.

Hornyák Zsolt, a Puskás vezetőedzője szerint passzívan kezdték az első mérkőzést, amelyen gyorsan kétgólos hátrányba kerültek. „A cserékkel a második félidőben sikerült egyenlíteni, de így is kikaptunk, úgyhogy nyerni kell a továbbjutáshoz. Az egyik legnehezebb ellenfelet kaptuk a Konferencia-liga selejtezőjében: az Arisz játékosai gyorsak, főleg az indulási sebességükön látszik ez, és ami még feltűnő, hogy a széleken rendkívül erősek, veszélyesen támadnak. 

Türelmesen kell játszanunk a visszavágón, és ha nem kerülünk hátrányba, továbbjuthatunk” 

– szögezte le a felcsúti szakvezető.

Hornyák szerint egyik gárda sem lőtte még el az összes puskaporát, mindkettőnek van hová fejlődni, majd arra is kitért, miért igazolták le Szappanos Pétert.

Pécsi Ármin távozását követően úgy éreztük, a kapusposzt nincs megoldva. Ha pedig a piacon van egy ilyen kapus, mint Szappanos, akkor ki kell használni ezt a lehetőséget, mégiscsak egy válogatott futballistáról van szó. Gyorsan kellett döntenünk, egy nap alatt, végül sikerült leszerződtetnünk őt. Erősítést jelent számunkra. Ha nem mi, akkor lecsapott volna rá más, hiszen tényleg egy minőségi játékosról van szó.”

A Konferencia-liga második selejtezőkörének visszavágója 20 órakor kezdődik a Pancho Arénában csütörtökön, és az M4 Sport élőben közvetíti. A továbbjutó az izraeli Hapoel Beer-Seva és az AEK Athén párharc győztesével játszik a harmadik fordulóban, a görögök 1–0-ra nyertek az első mérkőzésen hazai pályán.

A harmadik számú európai kupasorozatban szereplő magyar klubok közül az ETO FC Győr is egygólos hátrányból várja az örmény Pjunyik Jereván elleni hazai visszavágót, míg a Paksi FC összesítésben 1–0-ra áll a szlovén Mariborral szembeni párharcban. Utóbbi idegenben lép pályára csütörtökön.

Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt (archív)

Összesen 2 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
janicsar-2
2025. július 30. 22:06 Szerkesztve
Bízom benne, hogy sikerül tovább jutniuk és ondiraitquenon-2-t megüti a guta.
ondiraitquenon-2
2025. július 30. 20:59
A csuthy libakergetők a nerfocialista foslák élén? Szép kórtünet. Mindenki tudja, hogy Orbaneszku nemzethvezető elvtárs Olt Felciutestije ez, ha egyszer kirohad a dagadt belével a hatalomból, és már nem öntik majd bele a magyar adófizetők pénzét, mint egy feneketlen kútba, akkor bizony mennek majd vissza ezek is a megye háromba meg a balettba ugrálni, Apáti Bencus mellé
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!