Teljesült Orbán Viktor vágya: tényleg szigorított az MLSZ – a világsztárt pedig hiába próbálták a magyar válogatottba csábítani (VIDEÓ)

2025. május 09. 12:48

Félmilliárd forint támogatásban részesül az az NB I-es klub, amelyik 5 magyar, köztük egy 21 éven aluli labdarúgót állandóan a pályán tart a bajnoki mérkőzéseken. Gyökeres Viktorból hiába próbáltak magyar válogatottat csinálni, a Liverpool tehetségére azonban még van esély – az MLSZ közgyűlés legérdekesebb eseményei.

2025. május 09. 12:48
null

Pénteken zajlott a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) éves közgyűlése, ahol nem meglepő módon egyhangúlag újraválasztották a kihívó nélkül induló, 2010 óta regnáló elnököt, Csányi Sándort. „A futballvezetés Lionel Messije”mondta róla a FIFA képviselője a közgyűlésen. Az MLSZ-elnök beszédében összefoglalta eddigi tevékenységeit és a jövőbeli tervekről, az NB I lebonyolításáról is beszélt, több érdekes témát is érintve.

Ezt is ajánljuk a témában

Szóba kerültek a honosítások is a magyar válogatott számára, hiszen például Orbán Willi esetében abszolút bevált, a nemzeti csapat védelmének oszlopa lett. Jelenleg a világ egyik legjobb csatára, a portugál Sporting játékosa, a magyar felmenőkkel is rendelkező Gyökeres Viktor, aki a svéd válogatottat erősíti, miközben ebben a klubszezonban már 52 gólt szerzett. Gól- és gólpasszátlaga 1.37, ez a harmadik legjobb jelenleg a világon, megelőzi Mohamed Szalaht és Harry Kane-t is.

„Gyökerest többször is megpróbáltuk a magyar válogatottba csábítani magas szinten, de egyértelműen Svédországot választotta”

 – árulta el az elnök.

Ezt is ajánljuk a témában

Arról is beszélt: a Liverpool 15 éves tehetsége, a jelenleg az angol korosztályos válogatottban játszó Farkas Erikért küzdenek jelenleg.

„Rendkívül tehetséges játékos, és az apukája nem zárta ki, hogy végül majd nálunk játsszon, ezt sok minden befolyásolja. Felállítottunk egy scouting rendszert, ami az egész világon figyelemmel követi a magyar származású játékosokat. Akikben van potenciál, azokat próbáljuk úgymond leigazolni, de aki már másik országban született, azzal nehéz tárgyalni.” 

Ezt is ajánljuk a témában

A nemzeti csapattal kapcsolatban egyébként kijelentette: 

Ki kell jutni a vb-re, nincs mese! Ez nem kérdés, még, ha van is bennem egy kis félelem. Nem könnyű a sorsolás, de bízom a csapatban.

Még jobban Marco Rossiban, hiszen elhangzott az egyik legnagyobb bejelentés is: 

a szövetségi kapitánynak 2030-ig hosszabbították meg a szerződését,

akinek kitűzte azt a célt is, hogy jusson vissza csapatával a Nemzetek Ligája A divíziójába.

Ezt is ajánljuk a témában

2026-ban a Puskás Arénában rendezik a Bajnokok Ligája döntőjét, ezzel kapcsolatban Csányi elejtett egy megjegyzést a Ferencváros elnökének, Kubatov Gábornak, aki nemrég kritizálta az MLSZ jegyértékesítési rendszerét a Magyar Kupa döntőjére.

Próbáltam tanulni Kubatov Gábortól, hogy megszerezzem a jegyértékesítés lebonyolításának jogát az UEFA-tól, de ragaszkodnak hozzá, hogy ők adják el a belépőket. Úgy látszik, ez a nemzetközi gyakorlat…

Ezt is ajánljuk a témában

Végül elérkeztünk a legjobban várt részhez: a magyar bajnokság lebonyolításához. Mint kiderült, a következő, 2025/26-os évadban nagy változások még nem várhatóak. Az NB I-ben marad a 12, az NB II-ben a 16 csapat, az élvonalban a háromszor 11 forduló – ez utóbbihoz állítása szerint a klubok ragaszkodtak.

„Szlovákiában rájátszásos lebonyolítás zajlik alsó- és felsőházzal, megvizsgáljuk, hogy nálunk eredményes lenne-e vagy marad minden a régiben. Mi el tudjuk fogadni, ha változatlanul megy tovább a rendszer. Marad a két-két feljutó és kieső is, az osztályozó aránytalan lenne az NB II-es csapatokkal szemben.”

Ami pedig a legnagyobb visszhangot váltotta ki az elmúlt napokban, az a magyar játékosok szerepeltetése a klubokban. 

Azok az élvonalbeli csapatok, melyek a követkető évadtól kezdve 5 magyart, köztük egy 21 évnél fiatalabb játékost szerepeltetnek a pályán, a mostani támogatás mellé plusz közel 500 millió forintot kapnak. 

Akik ezt nem tartják be, azok nemcsak erről a pénzről mondanak le, hanem semmilyen állami támogatást nem kapnak. A TAO-ból nem zárjuk ki őket teljesen, de diszkriminálni fogjuk azokat, akik nem tartják be ezt a szabályozást. Ezt nem a következő, hanem a 2026/27-es szezontól kezdve vezetjük be, de aki már most nyártól betartja ezt a szabályt, már most is megkaphatja ezt a közel félmilliárd forintot.

 

Ezt is ajánljuk a témában

A klubok tehát kapnak türelmi időt, 2025/26-ban anélkül is megkapják az eddig járó állami támogatást, hogy megfelelnének a szabályoknak, viszont 500 millióval növelhetik a kasszát, ha már a következő évadban is lesz 5 magyar a csapatban a pályán. Az NB II-ben 300 millió forintot jelent majd, ha a klubok csak hazai játékosokat szerepeltetnek két 20 éven aluli labdarúgóval.

Emlékezhetünk rá: a szabályozás tervezete felemás visszhangot kapott az elmúlt napokban, az NB I-be frissen feljutó Kisvárda sportigazgatója, Révész Attila a fiatal játékosok megerőszakolásának nevezte, miközben Orbán Viktor miniszterelnök támogatta az ötletet.

Ezt is ajánljuk a témában

A közgyűlés a beszámolót és a következő évekre vonatkozó terveket is egyhangúlag elfogadta.

Fotó: MTI/Miniszterelnöki Kommunikációs Főosztály/Benko Vivien Cher

Összesen 1 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
pacoka
2025. május 09. 13:02
Na, hálaa Jóistennek! Egy hajszálon múlt. Akkor most már minden rendben.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!