Oroszországban attól tartanak, többen nemzetiséget váltanak

Samil Tarpiscsev borúlátó, szerinte húsz teniszezőjük akár már ma másik ország színeit képviselheti.

Közleményt adott ki a NOB.
Érvényben marad az orosz csapatok – köztük a világ közvetlen élmezőnyébe tartozó férfi jégkorong-válogatott – kizárása a jövő évi milánói-cortinai téli olimpiáról – írta meg a Magyar Távirati Iroda.
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) kedden közleményben reagált azokra a hírekre, miszerint orosz hokis tisztviselők tárgyalásokat folytattak a Nemzetközi Jégkorongszövetséggel (IIHF) az esetleges ötkarikás részvételről.
A 2022 februárjában kitört ukrajnai háború óta tart az oroszok és fehéroroszok kizárása a nemzetközi tornákról, köztük az olimpiákról.
A NOB végrehajtó bizottságának 2023. márciusi ajánlása az orosz útlevéllel rendelkező sportolókból álló csapatok kizárásával kapcsolatban továbbra is érvényben marad”
– közölte a NOB, hozzátéve, hogy az IIHF megerősítette: követni fogja ezt az ajánlást. A NOB azt is jelezte, hogy a semleges színekben induló egyéni sportolókból álló csoportok nem tekinthetők csapatnak. Ez azt jelenti, hogy orosz és fehérorosz egyéni versenyző szigorú feltételek mellett ott lehet Milánóban.
Az oroszok – a jogelőd szovjetekkel együtt – összesen kilenc arany-, három ezüst- és két bronzérmet szereztek téli olimpián. Ennél jobban csak a kanadaiak (9–4–3) szerepeltek. A legutóbbi, pekingi játékokon az orosz férfiválogatott második lett a finnek mögött.
A 2026-os téli olimpiát február 6. és 22. között rendezik meg Milánóban és Cortina d’Ampezzóban.
Ezt is ajánljuk a témában
Samil Tarpiscsev borúlátó, szerinte húsz teniszezőjük akár már ma másik ország színeit képviselheti.
Fotó: Anthony Wallace/AFP