Jól olvassa: a Real Madrid legyőzése után a Juventusszal játszik a döntőben a magyar csapat (VIDEÓ)

A Budapest Honvéd korosztályos csapata bejutott a Puskás–Suzuki-kupa hétfői fináléjába.

A kispestieknek megvolt az esélyük az egyenlítésre, de kimaradt a büntető.
Hétfőn este rendezték az U17-es Puskás–Suzuki-kupa döntőjét a felcsúti Pancho Arénában. A fináléban volt magyar érdekeltség, ugyanis az ötszörös győztes Budapest Honvéd kilenc év után ismét bejutott, és az olasz Juventusszal csapott össze.
A kispesti együttes az útja során először 1–0-ra kikapott az SK Slavia Prahától, de utána a KRC Genk (2–1) és a Real Madrid ellen is győzni tudott (1–0), és ezzel megnyerte a csoportját. A fináléban aztán a másik kvartett négyesének győztese, a Juventus érkezett, amely a Sporting CP-t (4–1) és a későbbi nyolcadik Puskás Akadémiát (1–0) múlta felül, majd 4–2-re kikapott a Panathinaikosztól.
Ezt is ajánljuk a témában
A Budapest Honvéd korosztályos csapata bejutott a Puskás–Suzuki-kupa hétfői fináléjába.
Az első harminc perc nagy olasz fölényt hozott, Liciczay Zsombornak több nagy védést is be kellett mutatnia. A Honvéd nem is tudott kapura lőni, viszont kihúzta 0–0-val.
A második játékrész harmadik percében aztán már megrezdült a kispestiek hálója: Liciczay hosszú kidobását Benit Borasio leleste és egyből visszaemelte a kapuba (1–0).
Ezt követően felpörögtek az események: pár perccel később Nyers Ádám kiharcolt egy tizenegyest, majd ő is állt a labda mögé, de a büntetőt kivédte Raffaele Huli.
Nem telt el sok idő, és a torinóiak is tizenegyest kaptak, Alex Amadio viszont könyörtelen volt (2–0).
A folytatásban újabb gól már nem esett, így a Juventus utánpótláscsapata először hódította el a trófeát.
A Puskás-Suzuki-kupa végeredménye
A döntő után Orbán Viktor miniszterelnök, a Puskás Akadémia alapítója az M4 Sportnak értékelte a 17. Puskás-Suzuki-kupát.
A Honvéd megmentette a magyarok becsületét”
– fogalmazott.
„Nagyon szép eredmény, gratulálok a Honvédnak” – tette hozzá. A torna kapcsán elmondta, ez minden évben egy mérési pont, hogy hol tartanak a magyar akadémiák. Szóba került a Magyar Labdarúgó-szövetség azon törekvése is, miszerint a jövőben az NB I-ben átlagosan öt magyar játékosnak kell a pályán lennie minden meccsen. A miniszterelnök üdvözölte ezt, és úgy fogalmazott: „Épp ideje volt már ennek.”
Fotó: Budapest Honvéd FC/Facebook