Váratlan haláleset miatt halasztották el a Barcelona meccsét

Az utolsó pillanatban érkezett a szomorú hír.

Az öt európai topliga közül a spanyol La Ligában várható az egyik legnagyobb csata az aranyéremért – megnéztük, milyen mérkőzések várnak még a három bajnokaspiránsra, a Barcelonára, a Real Madridra és az Atlético Madridra.
Túl vagyunk a márciusi válogatott szüneten, következhet az európai klubidény legfontosabb szakasza, az utolsó két hónap, amikor eldől, hogy az országos bajnokságokban és kupákban, valamint a nemzetközi versenysorozatokban mely csapatok érnek a csúcsra. A spanyol élvonal, a La Liga mostani kiírásában volt már olyan időszak, amikor a Barcelona, és olyan is, amikor a Real Madrid tűnt befutónak, sőt az Atlético Madrid is állt már a tabella élén, ám az utolsó tíz fordulóhoz (plusz egy meccshez) úgy érkeztünk meg, hogy gyakorlatilag teljesen nyílt a versenyfutás a bajnoki címért. Ideje áttekinteni, hogy a három aranyesélyesre milyen mérkőzések várnak az idény hátralévő részében.
| Barcelona (60 pont) | Real Madrid (60 pont) | Atlético Madrid (56 pont) |
27. forduló | Osasuna (o) | – | – |
29. forduló | Girona (o) | Leganés (o) | Espanyol (i) |
30. forduló | Real Betis (o) | Valencia (o) | Sevilla (i) |
31. forduló | Leganés (i) | Alavés (i) | Valladolid (o) |
32. forduló | Celta Vigo (o) | Athletic Bilbao (o) | Las Palmas (i) |
33. forduló | Mallorca (o) | Getafe (i) | Rayo Vallecano (o) |
34. forduló | Valladolid (i) | Celta Vigo (o) | Alavés (i) |
35. forduló | Real Madrid (o) | Barcelona (i) | Real Sociedad (o) |
36. forduló | Espanyol (i) | Mallorca (o) | Osasuna (i) |
37. forduló | Villarreal (o) | Sevilla (i) | Real Betis (o) |
38. forduló | Athletic Bilbao (i) | Real Sociedad (o) | Girona (i) |
A spanyol bajnoki élcsoport még a mostaninál is szorosabb lehetne, ha az elmúlt fordulóban az Atlético legyőzte volna a Barcelonát, mert akkor most a Real Madrid 60 ponttal vezetné a tabellát, az Atleti 59 ponttal állna a második, a Barca pedig 57 ponttal a harmadik helyen. De mivel a katalánok kétgólos hátrányból felállva 4–2-re megverték idegenben Diego Simeone együttesét, jelenleg ők az elsők 60 ponttal, megelőzve a szintén 60 egységgel rendelkező Realt, míg a Matracosok 56 ponttal a harmadik pozíciót foglalják el.
És ami nem mellékes: a Barcelonának van még egy elhalasztott meccse, amelyet e hét csütörtökön pótol az őt tavaly szeptemberben 4–2-re legyőző, és hazai pályán a Real Madridtól is pontot csenő Osasuna ellen.
Ezt is ajánljuk a témában
Az utolsó pillanatban érkezett a szomorú hír.
A katalán gárdánál felháborodtak amiatt, hogy a spanyol szövetség illetékes bizottsága tulajdonképpen még a válogatott szünet idejére írta ki a találkozó pótlását (mert így valószínűleg két dél-amerikai játékosára, az uruguayi Ronald Araújóra és a bombaformában lévő brazil Raphinhára sem számíthat), fellebbeztek is a döntés ellen (az Osasunának sem lett volna ellenére, ha későbbi időpontban játsszák le a meccset), de a beadványukat elutasították.
A másik négy európai topliga közül az egyikben kis túlzással már akkor eldőlt az aranyérem sorsa, amikor a klubok beadták a nevezéseket: a francia bajnokságot a Paris Saint-Germain jelenleg 19 pontos (!) előnnyel vezeti az Olympique Marseille előtt. Közel áll a bajnoki cím begyűjtéséhez Szoboszlai Dominik együttese, a Liverpool is, melynek előnye 12 pont az élen a második Arsenalhoz képest az angol Premier League-ben. A német Bundesligában a Bayern München fórja épp az elmúlt fordulóban csökkent nyolc pontról hatra a címvédő Bayer Leverkusen előtt, míg az olasz Serie A-ban – a spanyol bajnoksághoz hasonlóan – nagy csata várható az aranyéremért, miután a listavezető Intert és a második Napolit mindössze három pont választja el egymástól, és a harmadik helyezett Atalantának is csak három pont a lemaradása a nápolyiak mögött.
A Barcelona esetében nem lehet szó nélkül elmenni amellett, hogy remek formának örvend: idén még nem kapott ki, 18 meccsen 15 győzelem és három döntetlen a mérlege.
Továbbá Spanyolországban azonos pontszám esetén első szempontként az egymás elleni eredmények rangsorolnak, melyek nemcsak az Atléticóval (1–2, 4–2), hanem minden bizonnyal a Real Madriddal szemben is a Barcának kedveznének (ha csak nem a gránátvörös-kékek az őszi 4–0-s sikerük után otthon a 35. fordulóban legalább négygólos vereséget szenvednek a címvédőtől).
Tehát ha Lamine Yamalék csütörtökön legyőzik az Osasunát, akkor nagyképűség és elbizakodottság nélkül is kalkulálhatnak úgy (aztán persze ki tudja…), hogy nem három-, hanem képletesen szólva „három és fél” pontos előnnyel vezetik a táblázatot.
A Real és az Atlético mindkétszer 1–1-es döntetlent játszott egymással, esetükben a jobb gólkülönbség döntene a végső helyezésről, ha ugyanannyi ponttal zárnának.
A Real Madrid a bajnokság eddigi szakaszában a szerzett (59) és a kapott (27) gólok számát tekintve nem támadott annyira eredményesen, mint a Barcelona, és nem védekezett olyan hatékonyan, mint az Atlético, de – mint arra az Athletic cikke is emlékeztet – Carlo Ancelotti irányítása alatt többször is bebizonyította már, hogy a csúcsformáját a szezon hajrájára időzíti, amikor a legélesebb csata a trófeákért. Vagyis a vetélytársak nem alapozhatnak arra (és vélhetően nem is fognak), hogy a címvédő olyan gyakorisággal veszít majd pontokat, mint a 22. és a 26. forduló között, amikor az öt bajnoki mérkőzéséből csak egyet tudott megnyerni.
2015: Barcelona
2016: Barcelona
2017: Real Madrid
2018: Barcelona
2019: Barcelona
2020: Real Madrid
2021: Atlético Madrid
2022: Real Madrid
2023: Barcelona
2024: Real Madrid
Az Atlético mellett szólhat, hogy a Barcával és a Reallal ellentétben már nincs versenyben a Bajnokok Ligájában (épp városi riválisa búcsúztatta a nyolcaddöntőben), ami azt jelenti, hogy minden erejével a bajnoki hajszára – és a gránátvörös-kékek elleni kupaelődöntő visszavágójára – koncentrálhat. Ellenérvként felhozható, hogy az Atleti a hátralévő tíz bajnokijából hatot idegenben játszik majd, ahol közel sem annyira veszedelmes, mint saját közönsége előtt (vendégként az eddigi 13 meccséből csak hatot nyert meg, négyszer döntetlent játszott és háromszor kikapott). Ami biztos: ahhoz, hogy a „matracosok” utolérhessék a tabella jelenlegi első két helyezettjét, kíméletlenül ki kell majd használniuk, ha riválisaik pontokat hullajtanak, és redukálniuk kell a döntetlenjeiknek a számát (a bajnoki trónért versengő csapatok közül Simeone csapatának van a legtöbb iksze), mert az egy-egy pontok nem lesznek elegendők ahhoz, hogy előzési helyzetbe kerüljenek.
Az Opta adatelemző cég számításai szerint egyébként a Barcelonának jelenleg 68.5 százalék, a Real Madridnak 28.5 százalék, míg az Atléticónak csupán 2.9 százalék az esélye a bajnoki címre.
Ugyanez a kalkuláció azt is megállapította, hogy Nikitscher Tamás klubja, a sereghajtó Valladolid százszázalékos bizonyossággal kiesik a La Ligából.
Ez utóbbira sajnos mi is nagyobb téttel fogadnánk, mint a bajnokcsapat megtippelésére…
Spanyol La Liga
A 27. fordulóból elhalasztott mérkőzés
Március 27., csütörtök
21.00: Barcelona–Osasuna
29. forduló (a bajnokesélyes csapatok mérkőzései)
Március 29., szombat
16.15: Espanyol–Atlético Madrid
21.00: Real Madrid–Leganés
Március 30., vasárnap
16.15: Barcelona–Girona
A spanyol bajnokság állását ide kattintva tekintheti meg!
A nyitókép forrása: FADEL SENNA / AFP