A férfi vízilabda Bajnokok Ligájában a címvédő Ferencváros fölényes, 18-10-es győzelmet aratott a CNA Barceloneta ellen a negyeddöntőt jelentő csoportkör nyitányán. A zöld-fehérek esélyt sem adtak az egyik legfőbb trónkövetelőnek, s máris hatalmas lépést tettek a négyes döntőbe jutás felé. A siker értékét növeli, hogy 11 gólt magyar válogatott pólósok tettek a közösbe, a túloldalon szereplő két honfitársunk háromszor mattolta a remeklő Vogel Somát.
Egyoldalú csúcsrangadó
Felfokozott várakozás övezte a rangadót, amelyen a teljes szezonban veretlen felek feszültek egymásnak a Császár-Komjádi Sportuszodában. Akkora volt az érdeklődés, hogy még a kapuk vonalán túli helyeken is összezsúfolódtak az emberek. Idősebbek, fiatalabbak egyaránt kíváncsian várták a drámai fordulatokat, izgalmakat ígérő, testvérharcot is hozó összecsapást. Mindezekből sok nem valósult meg, miután a Fradi villámrajtot vett, 3-0-ra elhúzott, 4-1-re vezetett az első negyed után. Vámos Márton kétszer is blokkal együtt átlőtte a katalánokat, akik 5-3-nál elkezdhettek reménykedni, de Vigvári Vendelék azonnal letörték a szarvukat. A félidőben 10-5-re vezetett a magyar csapat, amely nem kegyelmezett a folyatásban sem, s végül nyolcgólos, kiütéses sikert aratott.