„Húsz éve rettegtem ettől a pillanattól!” – Keleti Ágnes fia a Mandinernek
Az ötszörös olimpiai bajnok tornászlegenda fia, Bíró-Keleti Rafael felidézte lapunknak, miként teltek édesanyja utolsó hetei, napjai.
Csongrádi László kardvívó Lausanne-ban találkozott Thomas Bach NOB- elnökkel, hogy odaadja neki azt a másolatot, amelyet az ellopott szöuli aranyérme pótlásaként kapott.
A ronda ügy még tavaly szeptember közepén történt, akkor törtek be Csongrádi László olimpiai bajnok kardvívó otthonába és lopták el a kardcsapat tagjaként Szöulban nyert aranyérmét. A 65 éves sportembert komoly veszteség érte, és sokan a segítségére is siettek. A közösségi médiában többen megosztották a hírt, hogy a betörés során eltűnt az olimpiai medál is. Közben a Magyar Olimpiai Bizottság közbenjárására Csongrádi kapott egy másolatot, egy új aranyérmet a Nemzetközi Olimpiai Bizottságtól (NOB). A rendőrség novemberben megtalálta az eredetit és visszaadta a tulajdonosának.
A világbajnoki ezüstérmes kardvívó persze tudta – bár szép lenne, ha két olimpiai aranyérme lenne, de –, nem fogja megtartani mindkét medált, a replikát visszaadja a NOB-elnöknek. Ez a személyes találkozó és az átadás kedden meg is történt, amint arról a bajnok az MTI-nek beszámolt.
„Hosszas egyeztetés után kaptam a január 7-i időpontot a NOB-tól, és külön kértem, hogy pár percet tudjak beszélgetni Thomas Bach elnökkel, hiszen ő a szervezet első embere, ráadásul olimpiai bajnok vívó, és német, ami azért fontos, mert jól beszélek németül” – mesélte Csongrádi, aki a párjával viszontagságos utazás után érkeztek meg Svájcba.
„Én választottam az autós utazást, ám a kocsim nem szokott olyan brutális erejű szélhez, mint ami ott fogadott, ráadásul szakadt az eső. Kedden 11 órára kaptam időpontot, és már a portán olyan kedvesen fogadtak, hogy meghatódtam.
Ilyen megbecsülést talán akkor éreztem, amikor hazaértünk a szöuli olimpiáról”
– tette hozzá a kardvívó, akit az irodájában fogadott Thomas Bach egy sajtós stábbal együtt. Csongrádi László azt hitte, pár percük lesz, de csaknem háromnegyed óráig beszélgettek, és a végén átadta az elnöknek az ajándékba vitt szobrocskát is.
„Simon Attilával, a Herendi manufaktúra vezérigazgatójával egyeztettem az ajándékot, és egy aranyozott Szent István szobor mellett döntöttünk, amelynek a talpán németül szerepel, hogy »Az ellopott aranyérmem emlékéül, Csongrádi László«. Azért kivittem az előkerült eredeti érmemet is, úgyhogy mindkét szöuli arany ott volt velünk” – árulta el az olimpikon. A beszélgetés után Csongrádi László neve és aláírása felkerült arra az emlékfalra, amelyen a személyesen ott járt sportolók neve szerepel.
Nyitókép: BRFK Budapesti Rendőr-főkapitányság/Facebook