Wayne Rooney után Szűcs Kornél is eltűnt Plymouth-ból. Amíg az angol csatárlegendából lett edző talpára útilaput kötöttek, addig magyar felfedezettje kikerült a csapatból. Szerencsére nem azért, mert az angol másodosztály sereghajtójának új menedzsere, Miron Muslic parkolópályára tette volna. Kiderült, hogy sérülés miatt nem játszott a belső védő az utóbbi időszakban.
A Manchester United egykori legendás játékosának, Wayne Rooney-nak hét hónap jutott az angol másodosztályú labdarúgó-bajnokságban szereplő Plymouth kispadján, nagyobb eredmények nélkül, így tulajdonképpen újból „megégette” magát menedzserként.
A játékost képviselő CMG menedzserügynökség arról tájékoztatta a Nemzeti Sportot, hogy
a 23 éves légiós rehabilitációja jól halad, de néhány mérkőzést kénytelen lesz kihagyni.
Szűcs Kornél együttese keddi és szombati bajnokiján már nem léphetett pályára, amikor a Plymouth hazai pályán előbb 1–1-et játszott az Oxford Uniteddel, majd 1–0-ra kikapott a Queens Park Rangerstől, így továbbra is az utolsó a 24 csapatos angol másodosztályban.
A szezont még Kecskeméten kezdte Szűcs Kornél, aki pályára lépett a labdarúgó OTP Bank Liga első fordulójában játszott Kecskeméti TE–Fehérvár FC (0–0) mérkőzésen a kecskeméti Széktói Stadionban 2024. július 28-án Fotó: MTI/Bús Csaba
Szűcs Kornél az ősszel bemutatkozott a felnőtt magyar labdarúgó-válogatottban, a bosnyákok elleni idegenbeli NL-meccsen állt be az utolsó percekre. Korábban, 16 éves korától folyamatosan szerepelt a korosztályos nemzeti csapatokban, legutóbb 2021-ben még jobbhátvédként. A 190 centiéteres, 23 esztendős belső védő pallérozódott az NB II-es Kazincbarcikában, nevelőegyesülete, a Diósgyőr színeiben az első- és a másodosztályban is pályára lépett, hogy igazán Kecskeméten váljon NB I-es játékossá. A jól sikerült 2023/2024-es szezon után látott benne fantáziát Wayne Rooney és a „magyaros” (korábban Halmosit, Buzsákyt és Tímárt is foglalkoztató) Plymouth Argyle FC. Angliában eddig megkapja a bizalmat, és él is vele: a Championshipben 22, a Ligakupában 2 mérkőzésen lépett pályára a sérülése előtt. Legutóbb január 4-én játszott a Stoke City elleni 0–0-s bajnokin.
Mielőbbi visszatérése azért is lenne fontos, mert egy új edző érkezése után nem szerencsés, ha nem tud tartósan bizonyítani, esetleg kiszorul a kezdőcsapatból. Arról nem is beszélve, hogy csak úgy őrizheti meg kerettagságát a nemzeti együttesben, ha klubjában rendszeresen pályára lép.
Szűcs Kornél megilletődöttség nélkül érkezett Telkibe, ahol Szoboszlaiék csapattársaként készül Gakpo, Simons, Kluivert és Zirkzee megfékezésére a Plymouth légiósa.
Az utolsó pillanatban megsérülő Európa-bajnok klasszisunk, Jászapáti Petra nem ússza meg a műtétet, így kénytelen kihagyni az év fő eseményét, a rövid pályás gyorskorcsolyázók jövő héten rajtoló pekingi világbajnokságát.
A magyar válogatott védő, Szűcs Kornél a mérkőzés hajrájában állt be másodosztályú csapatába, amely a Liverpool búcsúztatása után ezúttal nem tudott csodát tenni az angol labdarúgó FA-kupában.
Garázskapu-szerelőből lett válogatott focista, és gyenge adottságokkal rendelkező gyerek, aki olimpiai aranyat nyert, plusz némi dráma Romániában. Íme a hét legolvasottabb sporthírei a Mandineren!
A kormányfő egyedüliként megvétózta a fegyverszállításokat Ukrajnába, majd bejelentette, hogy véleménynyilvánító szavazást indít Ukrajna európai uniós tagságáról.
p
22
1
105
Hírlevél-feliratkozás
Ne maradjon le a Mandiner cikkeiről, iratkozzon fel hírlevelünkre! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és elküldjük Önnek a nap legfontosabb híreit.
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!