Élen a Fradi: Saldanha-parádé az Üllői úton az NB I rangadóján

2024. szeptember 29. 20:05

A brazil csatárklasszis mesterhármasával a Fradi lerendezte az eddigi éllovas Puskás Akadémiát.

2024. szeptember 29. 20:05

Nyitókép: Fradi.hu

A magyar első osztályú labdarúgó-bajnokság két legjobb csapata találkozott vasárnap este a Groupama Arénában a 8. fordulójának zárómeccsén. Az NB I-ben eddig százszázalékos Ferencváros a mumusát, a Puskás Akadémiát fogadta. A bajnokikat tekintve az FTC 4-es nyeretlenségi szériában van a felcsútiakkal szemben (2 döntetlen, 2 vereség). A Fradinak egyértelmű volt a célja, a csúcsrangadó megnyerésével akarta feledtetni az Anderlecht ellen az Európa-ligában elszenvedett szerdai vereséget. És amiatt is lehetett okuk a hazaiaknak az optimizmusra, hogy 5 mérkőzés után még hibátlanok a bajnokságban, legutóbb két éve, Sztanyiszlav Csercseszovval kezdett így, akkor sorozatban 6 győzelem után Kecskeméten szakadt meg a sorozata. Ráadásul 2024-ben otthon még veretlenek.

A Puskás kezdte jobban, agresszívebben a derbit. A 13. percben a Fradié volt az első komoly helyzet, ám Abu Fani 18 méterről megeresztett lövése kevéssel kapu mellé ment. Lüktetett a játék már az elejétől, sokszor eljutottak a csapatok az ellenfél kapujához, ám az utolsó passzok nem voltak jók, vagy a lövések célt tévesztettek. Az egyik oldalon Traoré próbálkozott, a másikon Levi. Az mindkét együttes játékán látszott, hogy szeretné megszerezni a vezetést, de nagy védést egyik kapusnak sem kellett bemutatnia. Úgy tűnt, két nagyjából egyforma kvalitású csapat játszik egymással az OTP Bank Liga rangadóján. A vendégek valamelyest jobban és veszélyesebben játszottak, ráadásul nem sokkal a szünet előtt nagyon közel kerültek a vezetés megszerzéséhez. A 42. percben Levi 18 méteres szabadrúgását Dibusz Dénes óriási bravúrral a kapufára ütötte. 

A Ferencváros kapusának köszönhetően 0–0-val vonultak a csapatok az öltözőbe a szünetre. Az első félidő játéka alapján úgy tűnt, mintha a Puskás futballozna hazai pályán.

A második játékrészben aktívabban, kezdeményezőbbek kezdett a Ferencváros, ám komoly gólhelyzetig nem jutott. Többet volt a labda a zöld-fehéreknél, de ezzel nem sokra mentek. Láthatta ezt a Fradi vezetőedzője is, mert egy óra elteltével a teljes hazai támadósort lecserélte Pascal Jansen. Varga Barnabás, Traoré és Gruber jött le a pályáról, helyettük Saldanha, Zachariassen és Kehinde folytatta. És mint kiderült, ez remek húzás volt, mert a brazil csatár, Matheus Saldanha egy perccel a pályára lépését követően, egy kontra után megszerezte a vezetést a bajnokcsapatnak (1–0). A 77. percben meg aztán el is döntötte a rangadót, bár ehhez a vendégkapus könnyelműsége is kellett. Pécsi nagyon rosszul passzolt ballal az ötös bal sarkán a rátámadó Kehindére, akin megpattant a labda, így a második gólpasszát adta Saldanhának (2–0). 

Aztán öt perccel később a mesterhármas is összejött a brazil támadónak. 

Zachariassen balról adott középre a dél-amerikai csapattársnak, aki három lépésről akrobatikus mozdulattal, fordulás közben, a kapu felé sarkalta a labdát, ami kicsit megpattant Stronati hátán, s éppen így csapta be a vetődő Pécsit (3–0).

A Fradi az ősszel a három korábbi hazai bajnokiját egygólos különbséggel nyerte meg, a Puskás Akadémiát ellen azonban volt már egy olyan klasszis csatára, mint Matheus Saldanha, aki első mesterhármasát szerezte a magyar bajnokságban. Az FTC ezzel a győzelemmel átvette a vezetést az NB I tabelláján.

 

NB I, 8. forduló:

Újpest-ETO FC Győr 0-0

Diósgyőri VTK-Zalaegerszeg 2-1

Kecskeméti TE-Nyíregyháza Spartacus 0-2

Debreceni VSC-MTK 2-3

Fehérvár-Paksi FC 1-2

Ferencváros-Puskás Akadémia 3-0

 

Összesen 45 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
bagoly-29
2024. szeptember 30. 17:11 Szerkesztve
A Fradi játékospolitikája/!igazolásai azon alapszanak, hogy ingyen/olcsón szerezzen légiósokat s jó áron értékesítse őket! Ezért is van sok játékosa. Természetesen nem mindegyik hozza majd az elvárt hasznot, de az utóbbi években a mérleg pozitívben van. Azért van kevés magyar (jelenleg 8-9) mivel túl drágán lehetne csak megszerezni őket s ha nem tudod használni, akkor eladni sem jó pénzért. DE ez majd minden nagyobb külföldi klubnál így van , pl. az EL-s ellenfeleknél is!
gyaloggos
2024. szeptember 30. 14:03
örömteli A FRADI tegnapi győzelme, SALDANHA mesterhármasa, DE ATTÓL tartok, ez a FRADI az EL -ban MELLÉKSZEREPLŐ lesz, nem kicsit, nagyon!
bagoly-29
2024. szeptember 30. 12:37 Szerkesztve
Az a fotelhuszár, fradifóbiás kibic, aki a légiósokkal jön, meg a közpénzzel, az vagy tájékozatlan vagy rosszindulatú hülye! 1. Az idei BL, El, KL mind a 3x36 csapata többségében "szedett-vedett légiósokból" áll! 2. Az FTC csak az idén majd 15 millió eurót szerzett játékos eladásból + az eddig kapott UEFA milliók! Egyik sem közpénz!
tolmacs-0
2024. szeptember 30. 09:59
ez a srác konkrétan a szégyentől mentette meg a fradit az elmúlt hetekben (a bajnokságban és kupában egyaránt)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!