Szoboszlai volt edzője nagyon erős kijelentést tett

2024. augusztus 01. 08:40

Jürgen Klopp határozottan fogalmazott a jövőjét illetően.

2024. augusztus 01. 08:40

Nyitókép: PAUL ELLIS / AFP

Jürgen Klopp a würzburgi nemzetközi edzői kongresszuson nyilatkozott, ahol elmondta, nem lesz az angol válogatott szövetségi kapitánya, mert az lenne a „futball történetének legnagyobb arcvesztése” – olvasható az Indexen. Mint ismert, a német edző év elején jelentette be, hogy kilenc év után távozik a Liverpool padjáról. Akkor azt mondta, szüksége van arra, hogy kicsit eltávolodjon a sporttól. 

Ennek ellenére több klubbal és nemzeti válogatottal is szóbahozták Kloppot: ilyen volt az FC Barcelona kispadja, Amerika válogatottjának menedzselése, és most, legutóbb az angol válogatottól távozó Gareth Southgate helyét is felajánlották neki. Ugyanakkor Klopp mindenkit óva intett attól, hogy a közeljövőben újra edzősködne. 

Ebben a pillanatban nincs szó semmiféle edzősködésről, sem klub-, sem válogatott szinten. Néhány ember biztosan nem hallotta ezt a részt. A futball történetének legnagyobb arcvesztése lenne, ha azt mondanám, hogy most veled vagy veled kivételt teszek”

– nyilatkozta Szoboszlai Dominik korábbi edzője. 

Ezt is ajánljuk a témában

 

 

Összesen 62 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Zokni
2024. augusztus 01. 09:51
Ez most mi? A SAJÁT szövegüknek mond ellent az, amit idéztek az edzőtől. (Akinek ugye nem az az ismérve, hogy Szoboszlai edzője volt. Pedig írtam már, hogy azt kell írni "Orbán kedvenc focistájának az edzője". Ejnye.)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!